Társadalmi vita – A Frankhegyen élők figyelmébe

Módosul a Frankhegyre vonatkozó Helyi Építési Szabályzat a képviselő-testület márciusi döntése alapján. A módosítással kapcsolatban javaslatokat tehetnek az érintett civilszervezetek és a lakosság a folyamatban lévő államigazgatási eljárás véleményezési szakaszában.

Tájékoztató
Budaörs Frank-hegy, Merengő utca és környékére vonatkozó 44/2000.(XII.01.) ÖKT. sz. rendelettel jóváhagyott Szabályozási Tervének és Helyi Építési Szabályzatának (továbbiakban: hatályos településrendezési eszköz) módosítása

Tisztelt Frankhegyi Lakók, Telektulajdonosok!

A Pest Megyei Kormányhivatal a 2013. december 21. napján kelt PEB/030/1917-2/2013. számú törvényességi felhívásában felhívta Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testületét, hogy a hatályos településrendezési eszköz megjelölt rendelkezéseit más jogszabályba ütközésük miatt 30 napon belül helyezze hatályon kívül.

A Hivatal a törvényességi felhívásnak eleget téve a képviselő-testület a 2014. január 14-i ülésen hozott 2/2014.(I.14.) ÖKT sz. határozat értelmében elkészítette a rendelet módosítását a képviselő-testület 2014. február 27-i ülésére, mely hatályon kívül helyezte volna a hatályos településrendezési eszköz más jogszabályba ütköző rendelkezéseit 2014. december 31-i hatálybalépéssel. Az előterjesztést a képviselő-testület nem fogadta el, ezért a Hivatal a korábban elkészült hatásvizsgálatban leírt véleményét fenntartva a 2014. március 27-i ülésen a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. r.) 41. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a hatályos településrendezési eszközegyszerűsített eljárással való módosítását (kizárólag a HÉSZ törvényességi felhívásban szereplő részeinek módosítása,) fogadta el.

A rendezés célja:

A Pest Megyei Kormányhivatal a 2013. december 21. napján kelt PEB/030/1917-2/2013. számú törvényességi felhívásában szereplő bekezdések módosítása.

A partnerségről szóló határozatban foglaltak alapján a partnerek, a civil szervezetek és a lakosok a HÉSZ módosításával kapcsolatban javaslatokat tehetnek a folyamatban lévő államigazgatási eljárás véleményezési szakaszában. A HÉSZ módosítás digitális változatát 2014. április 1. és 2014. április 20. között közzé teszi a város honlapján www.budaors.hu („településrendezési tervek módosítása” fül alatt), valamint papíralapon megtekinthető a hivatali faliújságon.

Kérdéseiket, észrevételeiket a Budaörsi Polgármesteri Hivatal Főépítészi Iroda részére postai úton, vagy a foepitesz@budaors.hu email címre kérjük megküldeni.

Üdvözlettel:

Mártonffy István

Főépítész

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.