Több mint 42 ezer elhasznált háztartási géptől szabadult meg a lakosság januárban

Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ), négy nagy áruházlánccal és két hazai hulladékkezelő vállalkozással közös kampányában 42 079 elhasznált, már nem működő háztartási készüléket és barkácsgépet adott le a lakosság – közölte az OHÜ kedden.

 

A közlemény szerint megmozgatta a lakosságot a “Belső értékek – A megkopott külső értékes belsőt takar” kampány, amely az elektromos és elektronikai hulladékok (e+e hulladékok) nagyobb arányú hasznosítását, és a lakosság gyűjtési lehetőségekkel kapcsolatos ismereteinek bővítését tűzte ki célul.

Az akció fő üzenete az volt, hogy az emberek ne otthon tárolják, vagy a kukába dobják ezeket az esetenként veszélyes hulladéknak minősülő alkatrészeket is tartalmazó feleslegessé vált készülékeket, hanem vigyék vissza azokat a megfelelő gyűjtési pontokra, például az áruházakba, hogy később a szakszerű előkezelést követően újrahasznosíthassák a bennük lévő értékes és esetenként ritka anyagokat.

Az akció keretében az üzletekbe visszavitt e+e-hulladék összegyűjtéséről, valamint újrahasznosításra való előkészítéséről, a FE-GROUP INVEST Zrt. és az Inter-Metal Recycling Kft. gondoskodott.

Az akció keretében 2014. január 11. és február 9. között öt hétvégén összesen 88 helyszínen vették vissza a régi, megunt, működő vagy akár működésképtelen kis és nagy háztartási gépeket, szórakoztató elektronikai és számítástechnikai berendezéseket, valamint barkácsgépeket.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.