Fidesz: bántalmazták a Fidelitas aktivistáját Gyurcsány Ferenc nyíregyházi rendezvényén

A Fidesz közlése szerint megrugdosták a Fidelitas aktivistáját Gyurcsány Ferenc nyíregyházi rendezvényén hétfő délután, a Fidelitas a történtek miatt feljelentést tett a rendőrségen. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI megkeresésére a feljelentés tényét megerősítette, további részleteket azonban nem közölt.

 

Fülöp Gergely elmondta, a kampányeseményen részt vevő feleket a rendőrség elhatárolta egymástól. A történtekkel kapcsolatban a rendőrségre érkezett feljelentés. A rendőrség a feljelentőről tájékoztatást nem adhat – közölte a sajtószóvivő.

Jászai Menyhért, a Fidesz nyíregyházi szervezetének elnöke hétfő este az MTI-vel azt közölte: a Demokratikus Koalíció (DK) elnökének Kossuth téren megtartott kampányrendezvényén egy idős férfi többször megrúgta a Fidelitas aktivistáját, aki lufit osztott a város főterén sétálóknak.

Hozzátette: az eset miatt a Nyíregyházi Rendőrkapitányság a téren tartózkodó járőreinek is be kellett avatkozniuk.

Az eset után a Fidesz nyíregyházi szervezete bocsánatkérésre szólítja fel Gyurcsány Ferencet, “az eset szemtanúi szerint ugyanis egyértelmű, hogy a DK elnöke hergelte fel hallgatóságát, az egyébként a rendezvényt semmilyen módon nem zavaró fiatalok ellen” – áll a közleményben. A Fidesz emellett felszólítja a DK elnökét, hogy “fejezze be az embereket egymás ellen fordító politizálást és ne hergelje munkájukat önkéntes alapon végző fiatalok ellen hallgatóságát” – közölte Jászai Menyhért.

A közlemény szerint a Fidelitas feljelentést tett a Nyíregyházi Rendőrkapitányságon.

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint ugyanakkor semmiféle fizikai atrocitás nem volt tapasztalható Gyurcsány Ferenc hétfői nyíregyházi rendezvényén, az ellenzéki párt szerint csak a Fidesz provokációjáról van szó.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.