„Képek a homokban” – már csak 3 napig tekinthető meg a kiállítás

Tapintható homokfestményeket állított ki a Buda-környéki Látássérültek Közhasznú Egyesülete (BULÁKE). November 4. és 8. között tekinthetőek meg a tapintható festmények a Városháza aulájában, “Képek a homokban” címmel kerülnek a nagyközönség elé.

 

 

A kiállításon látható képek a Grundtvig – Az egész életen át tartó tanulás programja c. projekt nyertes pályázata támogatásával szervezett “alkotó héten” készültek Koperban idén tavasszal.

A projekt három résztvevője: Hortvátországból a pulai, Szlovéniából a koperi látássérült egyesületek, magyar részről pedig a  Buda-környéki Látássérültek Egyesülete.

A program célja az volt, hogy a felnőttoktatás révén a résztvevők  teljes értékű, aktív tagjai lehessenek a társadalomnak, bővüljenek a más kultúrákról szóló ismereteik.

A találkozások alkalmával minden partnerszervezet a saját erősségét mutatta be.

Pulában az egyesület tandem kerékpározást és egyéb látássérültek számára adaptált sportlehetőségeket, Koperban a homokfestészet speciális technikáját tanították meg a résztvevőknek, a budaörsi Buláke pedig az akár más országokba is adaptálható foglalkoztatási modelljét és a Budaörsön és a környező települések iskoláiban már ismert iskolaprogramjait mutatja be a hét folyamán.

A kiállítás képeit látó segítők közreműködésével, de maguk a látássérült emberek készítették – a programban résztvevő egyesületek tagjai.

A képalkotásnak ezt a speciális technikáját Stanka Golob szlovén festőművésznő tanította meg a résztvevőknek. A képek szlovén hegyekből, vízesésekből és kőfejtőkből gyűjtött, különféle finomságú és színű homokból készültek.

A projekt kötelező eleme az alkotások mindhárom országban történő bemutatása, és Koper és Pula után ennek ad otthont Budaörs november első hetében.

A kiállítást Wittighoff Tamás Polgármester Úr nyitotta meg, de megtisztelte az eseményt jelenlétével a horvát nagykövet és a szlovén nagykövetség tanácsosa, valamint az Érdi Horvát Önkormányzat tagjai is.

A hangulatos zenekíséretről Weszely Ernő harmonikaművész gondosokodott a megnyitón.

A képek 2013 november 5.-éig, péntekig tekinthetők meg a Városháza aulájában, utána minden szervezet maga őrzi tovább az alkotásokat.

kepek_a_homokban1

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.