Birkózó-vb 2013 – A versenyzők már várják a hazai szereplést

A magyar versenyzők mindegyike várja, hogy a Papp László Budapest Sportarénában megkezdődjön szeptember 16-án a birkózó-világbajnokság, melyre azután lett teljes a hazai válogatott, hogy a kötöttfogásúak 74 kilogrammos súlycsoportjában Korpási Bálint kiharcolta a csapattagságot.

 

 

“Tulajdonképpen a válogató egyértelmű eredményt hozott, Bálint Szabó Martint és Szabó Lászlót is legyőzte” – kommentálta a kedd esti hármas különvetélkedést Struhács György, a szakág kapitánya a nemzeti együttes szerdai médianapján Tatán.

Az edzőtáborban szerdán szinte hiánytalanul megjelent a 21 fős magyar vb-csapat, egyedül a szabadfogású Wöller Gergő (66 kg) nem érkezett még meg Finnországból, ahol a versenyzés mellett edzőként is dolgozik.

A program a válogatott melegítők és sportruhák átvételével, majd a csapatfotózással kezdődött, s ezt követően a szabadfogásúak és a kötöttfogásúak is nyilvános edzést tartottak.

Gulyás István szabadfogású kapitány futótréninget vezényelt. A váltott iramú – 200 gyors-200 lassú – futásban élen járt csapata legkomolyabb budapesti éremvárományosa, az olimpiai bronzérmes és idén Európa-bajnoki ezüstérmes Hatos Gábor, akit legkevésbé sem lehet futóalkatnak nevezni, hatalmas izomtömege, alacsonyabb magassága ellenére mégis diktálni tudta a tempót.

“Gabi ilyen” – mondta az MTI-nek mosolyogva a megalkuvást nem tűrő, hatalmas munkabírású Hatos futásáról Gulyás.

Eközben a kötöttfogásúak a csarnokban a szőnyegeket vették birtokukba. A tréninget Struhács tartotta, de nem csupán a bő magyar válogatott tagjainak.

“Úgy számoltam, 64-en voltak. Itt vannak vagy tíz országból már most, de este jönnek a dél-koreaiak is” – érzékeltette a tatai edzőtábor nemzetközi jellegét a szakember.

A bemelegítést követően tempós, komoly iramú birkózás volt műsoron, előbb az alsóbb súlycsoportok, majd a felsőbb képviselőinek. Az alkalmi pároktól kemény küzdelmet vártak el, Struhács és segítői pedig árgus szemekkel nézték a magyarok produkcióját, s hangos utasításokkal figyelmeztették a hibákra, vagy ösztökéltek akcióra őket.

Az edzést Bácsi Péter a szőnyeg mellől figyelhette csak, az ő vb-je ugyanis már a múlt héten véget ért, miután egy tréningen elszakadt a bal bicepszizma. Az FTC Európa-bajnokának az elmúlt egy éve a legkevésbé sem nem nevezhető szerencsésnek, londoni olimpián ugyanis első meccsén szenvedett komoly térdsérülést.

“Hát azért ez már egy kicsit sok. Őszintén szólva egy ideig még azon is gondolkodtam, hogy kimenjek-e a vb-re” – mondta Bácsi, aki természetesen ott lesz majd a Papp László Sportarénában, sőt, ő lesz majd az M1 és M2 közvetítéseinek szakkommentátora. – “Az orvosok szerint három hónap, amíg rendbe jön a bicepszem. Még két hét mire elkezdhetem a gyógytornát, aztán meglátjuk.”

A nyílt nap során minden versenyző feldobottnak tűnt, egyaránt jó versenyt és jó szereplést vár, ugyanakkor azt mindegyikük megjegyezte, hogy a vasárnapi NOB-döntésre is figyelnek, s várják a birkózás olimpiai műsoron tartásának hírét Buenos Airesből.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.