Többférjűség – Közös feleségről kötött szerződést két kenyai férfi

Közös feleségről szóló házassági szándékszerződést kötött két férfi Kenyában – adta hírül a BBC.

 

 

 

Az afrikai országban gyakori a többnejűség, a többférjűség azonban szinte ismeretlen.

A szerződés előzménye, hogy a két férfinak – Sylvester Mwendwának és Elijah Kimaninak – négy év óta párhuzamosan viszonya van egy özvegyasszonnyal. A két férfi, miután szembesültek a helyzettel, ölre mentek. Ezt látva a helyi rendőrfőnök azzal állt elő, hogy kössenek békét és szerződést arról, hogy feleségül veszik mindketten a nőt.

A riválisok megfogadták a tanácsot és immár írásos megállapodásban rögzítették, hogy nem féltékenykednek, nem fenyegetik egymást közös asszonyuk okán, és felnevelik az összes gyermeket, akit nejük szül.

Az asszony egyébként szintén helyesli a megoldást, mert ragaszkodik mindkét férfihoz.

Ami a trió házasságának jogi elismerését illeti, nem kilátástalan a helyzet. Jogászok szerint bizonyítania kell a két férfinak, hogy olyan közösségből származik, amelyben szokás a többférjűség.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.