A mobiltelefon növelheti a rák kockázatát

A gyakori mobiltelefonálás növelheti a rák kockázatát, erre az eredményre a készüléket használók nyálmintáinak elemzése után jutott a tel-avivi orvosi egyetem egyik kutatója.

 

A tudósok régóta aggódnak a gyakori mobilhasználat lehetséges ártalmai miatt, ám egyértelmű bizonyítékokkal eddig senkinek sem sikerült szolgálnia. Jelenleg a mobiltelefont a Nemzetközi Rákkutató Ügynökség (IARC) a rákokozók 2b kategóriájába sorolja, amely “potenciális emberi karcinogént” jelent.

A tel-avivi egyetem új minikutatásában Yaniv Hamzany, az intézmény munkatársa a mobilozók nyálának összetételét elemezte – idézi az American Friends of Tel-Aviv University portál az Antioxidants and Redox Signaling című szaklapban megjelent kutatást.

Mivel beszéd közben a készülék a nyálmirigy közelében helyezkedik el, Hamzany és kollégái feltételezték, hogy a nyál felfedi, létezik-e kapcsolat a telefon és a daganat kialakulása között. Gyakori és alkalmi mobilhasználók mintáinak összehasonlításakor kiderült, hogy az előbbiek nyála a mérgező peroxidok és a szabadgyökök magasabb szintjét mutatta. Ezeket a sejtkárosító anyagokat a rák egy súlyos kockázati tényezőjének tartják.

A minikutatásban húsz olyan páciens nyálát vizsgálták meg, akik legalább havi nyolc órát beszéltek a készülékükön. A résztvevők közül többen ennél sokkal hosszabban, havi 30-40 órán át is társalogtak. A csoport eredményeit összehasonlították a kontrolcsoportéval, amely nem halló személyekből, vagy olyanokból állt, akik egyáltalán nem használtak mobiltelefont, vagy kizárólag üzenetküldés és más, nem hangos funkció céljából vették igénybe a készüléket.

A kontrollcsoporthoz képest a gyakori mobilozók nyálában jelentősen magasabb volt a rákot okozó sejtkárosítók szintje.

“Ez arra utal, hogy a működő telefon mellett lévő szövetekben és a nyálmirigyben jelentős az úgynevezett oxidációs stressz. Ez a folyamat összefügg a sejtek és a gének olyan károsodásával, amely daganatot okoz” – állapította meg Hamzany.

Noha az eredmények nem tártak fel egyértelmű ok-okozati kapcsolatot a mobiltelefon és a rák között, mégis arra utalnak, hogy a hosszú távú használat ártalmas lehet. Hamzany szerint az a következő lépés, hogy a mobilhasználat kezdete előtt, majd sok intenzíven végigtelefonált perc után is megvizsgálják a páciensek nyálát, hogy lássák, azonnal reagál-e a szervezet a rádióhullámokra.
http://www.aftau.org/site/News2?page=NewsArticle&id=18923

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.