Csányi Sándor marad a posztján

Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója szerdán háttérbeszélgetésen erősítette meg, hogy nem szándékozik megválni a bank vezetésétől.

 

 

 

Elmondta azt is, hogy részvényeladásait a kormány újabb devizahiteles mentőcsomagjáról szóló híresztelések befolyásolták ugyan, de az idén mindenképpen adott volna el OTP-papírokat a tervezett élelmiszeripari beruházásai miatt. A pénzintézet vezetője hozzátette: a hírek csak annyiban befolyásolták, hogy lejjebb vitte azt a limitárat, ameddig az eladásra megbízást adott.

Olyan megbízást adtam, hogy bizonyos alsó árfolyamig folytassák az eladást, 300 forinttal vittem le ezt az árat – mondta Csányi Sándor.

Kiemelte: ebben az évben mindenképpen adott volna el OTP-papírokat a tervezett élelmiszeripari beruházások miatt, de mint mondta, nem akarta, hogy ez a folyamat hónapokat vegyen igénybe.

“Ezeket a részvényeket mindenképpen eladtam volna, mert szükség volt az összegre a tervbe vett élelmiszeripari beruházásokhoz” – közölte.

Csányi Sándor kifejtette, ha az OTP-papír 5000 forintról felfelé indult volna, akkor várt volna az eladással.

“Még vehetek és eladhatok is OTP-részvényeket, a jövőben aktívabb portfólió-menedzselést akarok folytatni” – tette hozzá.

Az élelmiszeripari beruházásokkal kapcsolatban elmondta: most egy hozzávetőleg 12,5 milliárd forint összegű, több projektből álló beruházási folyamat zajlik, a tervek között további, mintegy 10 milliárd forintot kitevő beruházások szerepelnek, emellett 11 milliárd forintra rúg majd az a vágóhíd, amelyet más befektetővel együtt valósít meg.

Arra a kérdésre, hogy a jegybankelnök bankvezetőknek tartott reggelijein, amelyen ő is részt vett, szóba került-e az újabb devizahiteles mentőcsomag, elmondta: 3-4 ilyen reggeli volt, eddig nem esett szó arról, hogy esetleg újabb devizahiteles mentőcsomag várható.

Csányi Sándor kiemelte: nem születhet olyan, a devizahiteleseket mentő csomag, amelyet az OTP ne tudna túlélni.

A takarékszövetkezeti integráció szerinte rövid távon nem jelent veszélyt az OTP-csoportra, mert az átalakítás időigényes, de hosszabb távon se hiszi, hogy olyan “bombatermékek” jelennének meg a takarékok hálózatában, amelyek ne lennének meg az OTP-nél.”

Nem tervezem a visszavonulásom, jobb állapotban vagyok, mint a műtét előtt” – mondta Csányi Sándor. A műtétjével kapcsolatban utalt arra, hogy születéskori rendellenesség miatt az aorta billentyűjével volt baj, most jött el az operációra ideje, de a műtét nem csökkentette munkabíró képességét.

Elmondta: azért Németországban műtötték, mert ott talált egy erre specializálódott orvost, nem azért, mert nem bízik a magyar orvosokban.

“Teljesen meggyógyultam, maratont is futhatnék, fizikailag rendben vagyok” – emelte ki Csányi Sándor.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.