Az EU új irányelve megtiltja az együttműködést a megszállt területeken élő izraeliekkel

Az Európai Unió új, kötelező érvényű irányelvei mind a 28 tagállam számára megtiltják az együttműködést a megszállt területeken élő izraeliekkel – írta kedden az izraeli Háárec című napilap.

 

 

A már pénteken életbe lépő szabály szerint tilos lesz minden együttműködés, például támogatások nyújtása, ösztöndíjak odaítélése, kutatási alapok és díjak adása telepeseknek és telepeknek, beleértve nemcsak Ciszjordániát, de Kelet-Jeruzsálem zsidó lakónegyedeit is.

Ezentúl az unió és minden tagállama Izraellel megkötött összes szerződésének lesz egy záradéka, amely szerint az 1967-ben elfoglalt területek nem jelentik Izrael részét, és rájuk nem vonatkozik a megállapodás.

Egy név nélkül nyilatkozó jeruzsálemi vezető „aggasztónak” nevezte az új „földrengésszerű” irányelveket, amelyek szerinte ellentétesen hatnak a béketárgyalásokra. Zeev Elkin külügyminiszter-helyettes nagyon fontos és nyugtalanító változásról beszélt kedden az izraeli rádióban. Kijelentette, hogy ez nem segíti John Kerry amerikai külügyminiszternek a palesztin-izraeli békefolyamat életre keltését célzó erőfeszítéseit.

,,El kell döntenünk, mit tegyünk ettől a naptól kezdve”- nyilatkozott egy magas rangú jeruzsálemi illetékes a lapnak. “Nem vagyunk hajlandók aláírni ezt a záradékot az Európai Unióval kötött egyezményeinkben. Ha ezt közöljük az európaiakkal, akkor lehet, hogy megszűnik minden gazdasági, kulturális, sport és tudományos együttműködésünk. Ez súlyos károkat okoz Izraelnek” – tette hozzá.

 

 

 

Brüsszeli szóvivő: nem jelent új megközelítést az Izraellel kapcsolatos friss EU-irányelv

 

Nem jelent új megközelítést az Izraellel kapcsolatos friss EU-irányelv – hangsúlyozta kedden Brüsszelben Catherine Ashton szóvivője, miután Izraelben méltatlankodást váltott ki, hogy a június 30-án elfogadott és az uniós közlönyben pénteken megjelenő jogszabály megtiltja az együttműködést a 28 EU-tagországnak a megszállt területeken élő izraeliekkel.

Az együttműködési tilalom támogatások nyújtására, ösztöndíjak odaítélésére, telepeseknek és telepeknek szánt kutatási alapok létesítésére egyaránt vonatkozik – beleértve nem csupán a Golan-fennsíkot, a gázai övezetet és Ciszjordániát, hanem Kelet-Jeruzsálem zsidó lakónegyedeit is.

Ezentúl az unió és minden tagállama Izraellel megkötött összes szerződésének lesz egy olyan záradéka, amely szerint az unió álláspontja szerint az 1967-ben elfoglalt területek nem képezik Izrael részét, és rájuk nem vonatkozik a megállapodás.

Az új irányelv csupán világosabbá teszi a rendszert – mondta újságíróknak Maja Kocijancic, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének szóvivője. Mint hangsúlyozta, az előírás a 2014-ben kezdődő középtávú költségvetési keretidőszak uniós projektjeihez biztosít egységes szempontrendszert.

Zeev Elkin izraeli külügyminiszter-helyettes nagyon fontos és nyugtalanító változásról beszélt kedden az izraeli rádióban. Kijelentette, hogy ez nem segíti John Kerry amerikai külügyminiszternek a palesztin-izraeli békefolyamat életre keltését célzó erőfeszítéseit.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.