Elkapták a budaörsi rendőrök a kocsifeltörőket

A budaörsi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik az elmúlt hónapban több lopást is elkövettek egy budaörsi parkolóban.

 

 

A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított eljárást lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt K. Zoltán 35 éves és K. József 37 éves budapesti lakosok ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a két férfi 2013. július 9-én 8 óra körüli időben, feltehetően gépkocsi feltörés céljából érkezett egy budaörsi gyorsétterem parkolójába.

K. Zoltán felmérte a parkolóban lévő gépjárművek utasterének tartalmát, miközben testvére az autóban várta. Viselkedésük gyanússá vált, ezért a helyszínen tartózkodó rendőrök ellenőrzés alá vonták, majd elfogták és a Budaörsi Rendőrkapitányságra előállították őket, ahol több, a parkolóban idén júniusban elkövetett lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket. K. Zoltán lakásán tartott házkutatás
során több számítástechnikai eszköz, lap-top, GPS, SIM kártya és pendrive került elő, amelyek eredetével nem tudott elszámolni.

A további büntetőeljárást ellenük – őrizetbe vételük mellett – a Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.