Fidesz: Bajnai beismerte, hogy nem támogatja a rezsicsökkentést

A Fidesz szerint Bajnai Gordon csütörtökön beismerte, hogy nem támogatja a rezsicsökkentést – közölte budapesti sajtótájékoztatóján Kocsis Máté.

 

 

A kormánypárt kommunikációs igazgatója az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért csütörtöki közleményére reagált, amely szerint Bajnai Gordon és a választási szövetség politikusai nem írják alá a “nagy rezsihazugság” adatgyűjtő íveit és ugyanezt javasolják a változást akaró polgároknak is. A közleményben az áll, hogy az aláírásgyűjtést politikai adatgyűjtésnek tartják.

Kocsis Máté közölte: napok óta többen is üldözték Bajnai Gordont, hogy végre tisztázza álláspontját a kérdésben. A volt kormányfő csütörtökön hosszú hetek “félrebeszélése és sumákolása után” beismerte, hogy nem írja alá az aláírásgyűjtő ívet, vagyis nem támogatja a rezsicsökkentést – mondta a politikus. Ezzel azt is beismerte, hogy esze ágában sincs a magyar emberek érdekei mellé állni – tette hozzá.

Ha Bajnai Gordonékon múlna, megint az emberek húznák a rövidebbet – folytatta Kocsis Máté, aki szerint a volt miniszterelnök hatalomra kerülve ugyanazt a”„veszélyes gazdaságpolitikát” folytatná, mint annakidején, és az emberek helyett a szolgáltatók pártjára állna.

A kommunikációs igazgató arra is kitért, hogy a baloldali kormányok idején 15-ször emelték meg a rezsiterheket, háromszorosára nőtt a gáz, duplájára a villany ára. A Gyurcsány-és Bajnai-kormányok hagyták, hogy a külföldi kézbe került szolgáltatók 1040 milliárd forint tiszta profitot vigyenek ki az országból – közölte.

A rezsicsökkentés kérdésében csak a Fidesz-KDNP pártszövetségre lehet számítani, ahogy az is egyértelművé vált, hogy kik a rezsicsökkentés ellenségei – jelentette ki.

Kérdésre válaszolva azt mondta, terveik szerint pénteken jelentik be, hogy eddig hány aláírás gyűjtöttek össze.

 

 

Fidelitas: ha Bajnai nem támogatja a csökkentést, akkor a szolgáltatók pártjára áll

A Fidelitas szerint ha Bajnai Gordon nem támogatja a rezsicsökkentést, akkor azzal nem a magyar emberek, hanem a külföldi szolgáltatók pártjára áll – mondta csütörtöki, a Fidesz Kálvin téri aláírásgyűjtő standjánál tartott sajtótájékoztatóján Ágh Péter.

A Fidelitas elnöke emlékeztetett arra, hogy hat nappal korábban Mihalovics Péter, a Fidelitas választmányi elnöke felkereste a Haza és Haladás Alapítvány székhelyét, ahol azt akarta megtudni, hogy a volt kormányfő támogatja-e a rezsicsökkentést. Hozzátette, miután Bajnai Gordont nem találták az épületben, lehetőséget kértek és ígéretet kaptak egy személyes találkozásra. Ágh Péter közölte, azóta viszont nem reagáltak a megkereséseikre.

Az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért (PM) kevéssel a sajtótájékoztató előtt közleményben tudatta, hogy Bajnai Gordon, illetve a választási szövetség politikusai nem írják alá az aláírásgyűjtő ívet.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.