Hatályba lépett a kozmetikai célú állatkísérletek teljes uniós tilalma

2013. március 11-étől nem szabad többé forgalomba hozni állatokon tesztelt kozmetikumokat az Európai Unióban – tájékoztattott az Európai Bizottság magyarországi képviselete.

 

 

Kiemelték, hogy a bizottság hétfőn megerősítette elkötelezettségét az Európai Tanács és az Európai Parlament által még 2003-ban megállapított határidő tiszteletben tartása mellett.

A bizottság idézte Tonio Borg egészségügyi és fogyasztóvédelmi biztost, aki úgy nyilatkozott: az életbe lépett általános forgalmazási tilalom jól szemlélteti, milyen fontos értéket képvisel Európának az állatok jóléte. A bizottság továbbra is támogatja az alternatív megoldások kifejlesztését, és együttműködik más országokkal, hogy átvehessék az unióban alkalmazott megközelítést.

Mint írták, a bizottság megvizsgálta a forgalmazási tilalom lehetséges hatásait, és arra a következtetésre jutott, hogy több nyomós érv is a tilalom hatályba léptetése mellett szól, mert a kozmetikai cikkek előállításakor nem indokolt állatkísérleteket végezni.

Tovább kell keresni az alternatív módszereket, hiszen az eddigi megoldások egyelőre nem képesek teljes egészében helyettesíteni az állatokon végzett teszteket – mutattak rá. Felidézték, hogy a bizottság 2007 és 2011 között mintegy 238 millió eurót biztosított ilyen célú kutatásokra.

Emlékeztettek arra, hogy 2004 óta az unió területén tilos a kozmetikai termékek állatokon való tesztelése, amely 2009 óta a kozmetikumok összetevőinek esetében sem engedélyezett. 2009 márciusától kezdve nem szabad forgalomba hozni olyan kozmetikai termékeket az EU-ban, amelyek állatokon kikísérletezett összetevőket tartalmaznak, de az emberi egészségre gyakorolt, összetettebb hatásokkal kapcsolatban a forgalmazási tilalom bevezetésének időpontját 2013. március 11-ig kitolták.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.