A honvédség katonái és harci járművei is segítik a mentést

A télies időjárás okozta rendkívüli helyzetben a Magyar Honvédség katonái, valamint harci járművei, köztük lánctalpas gépek is segítik a mentést – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) pénteken az MTI-vel.

 

 

“A Magyar Honvédség alapfeladatai között szerepel a hozzájárulás a katasztrófavédelmi feladatok megoldásához” – írták.

Kifejtették: a télies időjárás okozta rendkívüli körülmények miatt csütörtök késő este a Magyar Honvédség a vezető ügyeleti szolgálatok útján elrendelte a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság (MH ÖHP) műveletvezető csoportjának aktiválását. A csoport riasztotta és készenlétbe helyezte a honvédség téli vészhelyzet-felszámoló és mentőcsoportjának tagjait.

A katonák éjjel életveszélyes helyzetek megoldásában, valamint hóban rekedt tömegszállítási eszközökön lévők mentésében vettek részt. A tucatnyi eset között volt például, amikor buszon ragadt utasokat kellett menteni (Várpalota és Hajmáskér között, valamint Csémpuszta és Takácsi közelében), a Dad-Szákszend összekötőúton pedig egy sebesülteket szállító mentő került bajba, amelyet lánctalpas vontató mentett ki a hó fogságából.

A munkálatokban hat alakulat – tatai, veszprémi, pápai, várpalotai, kaposvári, székesfehérvári helyőrségek – mintegy 40 katonája közvetlenül a végrehajtásban, a mentésben vett részt. A honvédség minden esetben a katasztrófavédelem által kijelölt melegedőhelyre szállította a bajbajutottakat.

A honvédség továbbra is részt vesz a mentési munkálatokban, délelőtt három helyőrségről összesen hat lánctalpas gépet indítanak el a hóban rekedtek segítésére, továbbá a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság kérése alapján a Bakony Harckiképző Központ terepjárókat biztosít a dialízises betegek szállítására – írta a HM.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.