“Saját szájuk ízére” alakítanák a médiát a szocialisták a Fidesz szerint

A Fidesz szerint az MSZP azért készítette el médiakoncepcióját, mert “saját szájuk ízére” akarják átalakítani a médiát, – mint fogalmaznak – visszahozva azt az időt, “amikor a Napkeltében a műsorvezetők nyíltan úgy köszöntek a nézőknek: Hajrá MSZP!”.

 

 

Cser-Palkovics András, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának fideszes elnöke az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében reagált így arra, hogy az MSZP közölte: Mesterházy Attila, a szocialista párt elnöke a mostanit teljesen elvető, új médiatörvény és intézményrendszer szükségességéről beszélt a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) és a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Országos Szövetsége konferenciáján.

A kormánypárti politikus reagálásában mindenekelőtt arra emlékeztet, hogy  a “Gyurcsány-Bajnai-kormányok” éveken át elmulasztották a régi médiatörvény uniós irányelvekhez igazítását, így Magyarországnak akkor olyan médiatörvénye volt, mely sértette az uniós elvárásokat.

Cser-Palkovics András szerint azonban az új magyar médiatörvény annak ellenére is kiállta az idő próbáját, hogy a baloldal “külföldi hadjáratot” indított ellene. A bizottsági elnök szerint a szakma, a közönség és az idő bebizonyosította a kormány igazát, vagyis azt, hogy a magyar médiatörvény körüli hisztériának semmiféle szakmai alapja nem volt. “Magyarország ma gyakorlatilag  az egyetlen európai ország, amelynek a médiaszabályozásán az Európai Unió pecsétje és immár elismerése van” – hangsúlyozza Cser-Palkovics András.

A fideszes képviselő kiemeli: az elmúlt két évben jól vizsgázott az új médiatörvény, amit a több közszolgálati tartalom, a közönség (különösen a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok, a gyermekek, a fogyatékkal élők) jogainak fokozott védelme, valamint a több magyar gyártású műsor és a magyar zene arányának emelkedése is mutat. Megjegyzi továbbá, hogy a pénzügyi szabályok stabilizálták a közszolgálati média helyzetét, a reklámozás rugalmas szabályai pedig megkönnyítették a kereskedelmi televíziók gazdálkodását. A médiaszabályozás végre utolérte az utóbbi években bekövetkezett médiapiaci fejlődést, emellett “minden, magát hónapokig álszenten temető, és megszűnésével riogató sajtóorgánum mai napig él és virul” – fűzi hozzá Cser-Palkovics András.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.