MSZP: a kormánypártok ne módosítsák újra az alaptörvényt!

Az MSZP felszólítja a kormánypártokat, hogy ne tűzzék az Országgyűlés napirendjére az alaptörvény negyedik módosításának zárószavazását és ne fogadják el a jogszabályt – közölte szerdán Harangozó Gábor. A szocialista párt a parlamenti napirend megállapításánál ennek megfelelő kezdeményezéssel fog élni – írta közleményében a politikus.

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének szocialista tagja visszautalt arra, hogy pártja már az alaptörvény negyedik módosításáról szóló tervezet általános vitája elején rámutatott a kormánypártok nyilvánvaló szándékára. Az MSZP szerint ez az, hogy “az alkotmányosság alapelveivel szembemenve végképp lerombolják a még nyomokban meglévő jogállami kereteket, felrúgják a hatalommegosztás elvét, durván eltorzítsák a fékek és ellensúlyok rendszerét”.

Az MSZP a parlamenti vita további részében azért nem vett részt, mert elfogadhatatlannak tartják, hogy Magyarországnak az Európai Unió tagjaként olyan alaptörvénye legyen, amely alapjaiban ellentétes az európai értékekkel – teszi hozzá.

Az alaptörvény negyedik módosításáról várhatóan a jövő héten hétfőn szavaz majd az Országgyűlés. A parlament keddi ülésén elfogadott módosító javaslatokkal viszont több ponton is átírták a korábban tervezett szöveget.

Az elfogadott módosító javaslatok egyike egyértelművé teszi az alaptörvény hatályba lépése előtt meghozott alkotmánybírósági határozatok hatályvesztését, rögzíti azonban, hogy ez nem érinti az ezek által kifejtett joghatásokat. Az alkotmányügyi bizottság indoklásában hangsúlyozta, a módosítás továbbra sem zárja ki azt a lehetőséget, hogy az Ab egy korábbi határozatával azonos következtetésre jusson, de lehetővé teszi azt is, hogy korábbi döntéseivel ellentétes megállapításokat tegyen.

Törölték a tervezett alkotmánymódosítás szövegéből azt a passzust, amely alapján a legfőbb ügyész jogosult arra, hogy az általános illetékességűtől eltérő, azonos hatáskörű bíróság előtti vádemelésre adjon utasítást bizonyos ügyekben.

A fideszes Lázár János javaslatára elfogadták azt is, hogy az országgyűlési és az európai parlamenti választást megelőző kampányidőszakban politikai reklámot csak a közmédia tehessen közzé, a listát állító pártoknak egyenlő feltételekkel. A politikai hirdetések alkotmánybeli szabályozásának előzménye, hogy az Ab január elején a sajtószabadság súlyosan aránytalan korlátozásának minősítette, hogy a választási eljárási törvény szerint a kampányidőszakban kizárólag a közmédiában lehet politikai reklámokat közzé tenni.

Rögzítették azt is, hogy alkotmányjogi panasz kezdeményezhető az egyházügyi törvény rendelkezéseivel szemben.

A parlament döntése alapján a rokkantság és a fogyatékosság kifejezés is szerepelni fog az alaptörvény azon bekezdésében, amely jelenleg úgy szól: anyaság, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibáján kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén minden magyar állampolgár törvényben meghatározott támogatásra jogosult.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.