Matolcsy Györgyöt jelöli Orbán Viktor az MNB élére

A miniszterelnök Matolcsy Györgyöt jelöli a Magyar Nemzeti Bank élére. Orbán Viktor pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt is bejelentette: Varga Mihály eddigi tárca nélküli miniszter váltja Matolcsy Györgyöt a nemzetgazdasági tárca élén.

 

 

A kormányfő álláspontja szerint akkor áll elő stabilitás és kiszámíthatóság, ha kormányzati tapasztalattal rendelkező embert kér fel a központi bank élére.

“A teljesítmény és a tények egyetlen ember felé mutatnak, ez pedig Matolcsy György” – mondta Orbán Viktor.

A jegybankelnök-jelöltet délután hallgatja meg kinevezése előtt az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottsága.

Simor András távozó elnök hatéves megbízatása szombaton jár le.

A jegybanktörvény értelmében a Magyar Nemzeti Bank elnökét és alelnökeit – mint a monetáris tanács belső tagjait – az Országgyűlés gazdasági ügyekért felelős állandó bizottságának meghallgatása után a köztársasági elnök nevezi ki, a jelöltek az álamfő előtt tesznek esküt.

Orbán Viktor miniszterelnök élő adásban ad interjút a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, a Magyar Rádió stúdiójában 2013. március 1-jén. A kormányfő bejelentette: Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert jelöli a Magyar Nemzeti Bank élére. MTI Fotó: Kovács Attila

 

 

Minimálisan gyengült a forint

A forint pénteken minimálisan gyengült Orbán Viktor miniszterelnök bejelentésére, hogy Matolcsy Györgyöt jelöli a Magyar Nemzeti Bank (MNB) élére.

Pillanatokkal a bejelentés előtt az euró árfolyama 295,05 forinton állt, mintegy 15 perccel később, 8.05 órakor 295,55 forintot ért a közös európai deviza.

A dollár árfolyama 225,58 forintról 226,23 forintra változott, a svájci franké 241,04 forintról 241,49 forintra emelkedett, a jené 2,4412 forintról 2,4472 forintra nőtt.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.