Aranyékszerekkel eltemetett ókori harcos sírját tárták fel Oroszországban

Aranyékszerekkel, vassodronyból készült páncéllal és számos fegyverrel eltemetett harcos sírját tárták fel régészek a Kaukázus egy ókori temetkezési helyén.

A Krasznodari kerület Mezmáj hegyi üdülőfalujánál elterülő, több mint kétezer éves nekropoliszra sírrablók bukkantak meg 2004-ben, és ki is fosztották egyes sírjait, a harcos sírja azonban érintetlen maradt. A régészek 2005-ben kezdték meg a térség feltárását.

Mivel írásos emlékek nem maradtak fenn, igen nehéz megállapítani ki is volt a harcos, valószínűleg nem egy városi vagy települési vezető volt, sokkal inkább egy nép vezetője – közölte Valentyina Mordvinceva, az ukrán tudományos akadémia régészeti intézetének kutatója, a csoport vezetője a LiveScience tudományos hírportállal.

A feltárt eszközök elemzése alapján a régészek úgy vélik, hogy a harcost mintegy 2200 évvel ezelőtt temették el. Abban az időben Nyugat-Ázsiában a görög kultúra virágzott. A temetkezési helyet Kr.e. 300-tól használták mintegy 500 éven át.

A feltárt kincseket nem lehet egyetlen egy régészeti kultúrához sem kötni. A nekropolisz magasan a hegyekben fekszik, és a térséget még nem tárták fel elégségesen. A térség lakossága abban az időben a kaukázusi népségekkel, örményekkel, grúzokkal kereskedett. A görög kultúra hatása a nekropolisz térségében élőkre egyértelmű, ezek az emberek saját kultúrával rendelkeztek. Nagy büszke nép volt, kultúrájuk évszázadokon át fennmaradt – magyarázta Mordvinceva.

A harcos sírjában találtak két arannyal díszített kardot, a nagyobbat, amely 90 centiméter hosszú, a halott lába között helyezték el úgy, hogy a hegye a férfi medencéje felé mutat. A két kard különleges aranydíszítésével  még soha nem találkoztak régészek ókori sírokban ebben a térségben – írták a szakemberek az Ancient Civilizations from Scythia to Siberia című folyóiratban megjelent tanulmányukban.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.