A kormány családpolitikája rövidtávon is eredményes?

Intézkedéseivel a kormány biztonságot nyújt a családoknak ahhoz, hogy több kívánt gyermek szülessen meg: erre utal, hogy a statisztikai hivatal adatai szerint tavaly 2,6 százalékkal nőtt az élveszületések száma 2011-hez képest – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

 

 

Azt írták: az MSZP-kormány alatt zuhanó születésszám csökkenő tendenciáját az új kormánynak három év alatt sikerült megfordítania.

A közleményben a kormány családbarát intézkedései közé sorolták a hároméves gyes, a családi adókedvezmény és az otthonteremtési támogatás visszaállítását, a devizában eladósodott családok megsegítését, a rezsicsökkentést, a munkahelyvédelmi akciótervet, az Erzsébet-programot és a családbarát munkahely pályázatot.

A tájékoztatás szerint mindennek köszönhetően egyre aktívabbak a családi közösségek és a családokkal foglalkozó civil szervezetek. Példaként említették, hogy az Új Széchenyi Terv családi pályázatára és a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet legutóbbi pályázatára is több száz szervezet nyújtott be programtervet.

facebook:

1 Komment

  1. […] ellenzéki politikus szerint a kormány hiába védekezik azzal, hogy politikájával a magyar családokat védi, mivel az UNICEF adatai alapján ezen a területen is romlott a helyzet az elmúlt három évben, […]

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.