Figyelem! Még szombat éjfélig mondhatók fel a régi kgfb szerződések

A jövő évre új kötelező gépjármű felelősségbiztosítót választani akarók szombat éjfélig mondhatják fel meglévő szerződésüket, viszont az új szerződést elég december végéig megkötniük – hívja fel a figyelmet több internetes alkusz is.

 

A felmondásnak – írásban – december 1. éjfélig kell megérkeznie a biztosítóhoz. Aki lekési a felmondást, az idei biztosítójánál marad jövőre is.

Akik internetes alkusszal intézik a felmondást és az újrakötést, azoktól az alkuszok többsége pénteken estig-éjfélig elfogadja a megbízást.

A kotelezo.hu alkusz úgy kalkulál, hogy 100 ezer autós az idén is az utolsó pillanatra hagyja a felmondást. Ugyanez a portál tapasztalta azt, hogy a kgfb mellé kötött casco- vagy azzal együtt kötött lakásbiztosítás jóval olcsóbb, mint az egyedi szerződés.

A netrisk.hu arra hívja fel az autósok figyelmét, hogy legtöbb biztosító nem díjazza a hűséget, így azzal is spórolni lehet, ha valaki felmondja a kgfb szerződését, majd ugyanannál a biztosítónál köti újra.

A Groupama Garancia Biztosító a GfK Hungária piackutatóval térképeztette fel a kgfb-váltással kapcsolatos szokásokat. A felmérés szerint akik az elmúlt egy évben nem váltottak biztosítót, 53 százalékban azért nem tették, mert elégedettek voltak biztosítójuk szolgáltatásával. Akik a váltás mellett döntöttek, 89 százalékban az árat nevezték meg fő motivációs tényezőként.

 

 

A Mabisz díjnavigátora egész évben elérhető

Egész évben elérhető a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) tarifákat összehasonlító díjnavigátor szolgáltatása – közölte a szövetség kedden.

A kgfb-ről szóló törvény módosítása értelmében 2013. január 1-jétől a biztosítóknak lehetőségük lesz arra, hogy év közben, tetszőleges időpontban, akár többször is módosítsák tarifáikat. Ehhez ugyanakkor a változtatás előtt legalább hatvan nappal közzé kell tenniük az új díjakat.

A Mabisz arra is felhívja a figyelmet, hogy azoknak az ügyfeleknek, akiknek kgfb-szerződése év végi évfordulós, és szeretnének élni a biztosítóváltás lehetőségével, szerződésük felmondását oly módon kell eljuttatniuk jelenlegi biztosítójukhoz, hogy az legkésőbb december 1-jéig meg is érkezzen a címzetthez. Ezt követően még egy hónap áll az ügyfelek rendelkezésére, hogy megkössék új biztosításukat. A kgfb-szerződés felmondásának – ha önállóan intézi az ügyfél – faxon, postai úton vagy személyesen lehet eleget tenni.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.