Párttá alakult a 4K!, de nem csatlakozik az Együtt 2014-hez

Párttá alakult a Negyedik Köztársaság Mozgalom (4K!), miután a Fővárosi Bíróság bejegyezte kérelmét – jelentette be az új párt elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

 

Istvánffy András arról is beszélt, hogy nem csatlakoznak a Bajnai Gordon volt szocialista miniszterelnök “által fémjelzett” Együtt 2014-hez.

A pártelnök emlékeztetett arra: nyár óta az Új pólus nevű szövetségi rendszer kialakításán dolgoztak az LMP-vel, a Millával és a Szolidaritással, de utóbbi kettő ősszel “beállt az egyik volt szocialista miniszterelnök mellé”, aki “a megújulás szempontjából hiteltelen”, mert a jelenlegi kormányhoz hasonlóan az egyenlőtlenségeket növelő megszorító politikát folytatott.

Elmondta, céljuk, hogy “az elmúlt 20 év igazságtalanságait orvosolják”, ezért szeretnék csökkenteni a társadalmi különbségeket, növelni “a bejelentett, tisztességes” munkahelyek számát, és szeretnék, ha megvalósulna a részvételi demokrácia.

A 4K! céljának nevezte ezenkívül, hogy a gazdasági és a politikai elit összefonódását felszámolják, a politikusok visszahívhatók legyenek, illetve a további privatizációkat megakadályozzák.

Hozzátette: “az Orbán-rendszer felszámolásával” új köztársaságot szeretnének létrehozni. Jövő nyáron vagy ősszel megállapodás megkötését tervezik a demokratikus erőkkel a jogállam helyreállítására, melynek érdekében új választási törvényre és “új, tisztességes választások megtartására” van szükség.

Hangsúlyozta: elképzeléseik szerint a 2014 után létrejövő új parlamentnek új alkotmányt kellene megalkotnia, amelynek elfogadásáról a lakosságnak népszavazással kellene döntenie, s ezután újabb országgyűlési választásokat kellene kiírni.

Kitért arra: a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet felmérése szerint a biztos pártválasztók két százaléka szavazna rájuk.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.