Orbán Viktor a Gazprom vezetőjével tárgyalt

Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára szerdán fogadta Alekszej Millert, a Gazprom vezérigazgatóját és helyettesét, Alekszander Medvegyevet – közölte a miniszterelnök sajtófőnöke szerdán az MTI-vel.

 

Havasi Bertalan tájékoztatása szerint a tárgyaláson áttekintették Európa energiaellátásának helyzetét, sorra vették a folyamatban lévő energiaipari projekteket, különös tekintettel a közös megvalósítás alatt álló Déli Áramlat gázvezetékre.

A megbeszéléseket követően a Gazprom honlapján megjelent közlemény szerint a Déli Áramlat magyarországi szakaszának megépítésével kapcsolatos végső döntés október végéig megszületik.

Az idén augusztusban olyan horvát sajtóhírek láttak napvilágot, hogy a Déli Áramlat az eredeti tervekkel ellentétben elkerüli Magyarországot, és helyette Horvátországon keresztül haladna Olaszország irányába.

Akkor a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) azt közölte, hogy a gázvezeték magyarországi előkészítése a tervezettnek megfelelő ütemben halad.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.