Douchev-Janics Natasa Szerbiában folytatja

A háromszoros olimpiai, 18-szoros világ- és 17-szeres Európa-bajnok kajakos, Douchev-Janics Natasa csütörtökön jelezte, hogy más ország színeiben folytatná pályafutását.

 

“Douchev-Janics Natasa ma délután bent járt a szövetségben és hivatalosan is jelezte felénk, hogy a jövőben nem magyar színekben akar indulni a világversenyeken” – nyilatkozott Ábrahám Attila, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) főtitkára a kajakkenusport.hu-nak.

Csütörtök délután Csonka Gábor, a kajakos menedzsere az MTI-nek elküldte Janics rövid üzenetét:

“A mai napon véglegesen eldöntöttem, hogy követve a családomat, Szerbiában folytatnám a további pályafutásomat. Köszönöm szépen a megértést, részletesen a közeljövőben sajtótájékoztatón fogok nyilatkozni az ügyről!”

Az MKKSZ közleményében utalt rá: lehetősége van arra, hogy elutasítsa az átigazolási kérelmet. Ebben az esetben a nemzetközi szövetség szabályzata szerint a versenyző a következő két szezonban nem szerepelhetne nemzetközi viadalon, de 2015-től már rajthoz állhatna Szerbia színeiben a világversenyeken. Az MKKSZ elnökségének egy hónapja van rá, hogy kialakítsa álláspontját a versenyző távozását illetően.

“Ez alatt az idő alatt egyeztetni fogunk a magyar és a szerb olimpiai bizottsággal, valamit a szerb sportági szakszövetséggel is” – tette hozzá Ábrahám Attila.

Janics edzője, Kovács László jelezte, hogy a továbbiakban nem kíván részt venni a sportolónő versenyzői felkészítésében.

Janics férje, a bolgár Andrian Douchev Szerbiában – a versenyző szülőhazájában – kapott edzői állást, és a 30 esztendős kajakos vele tart.

A kajakos 2004-ben Athénban győzött az olimpián K-1 500 méteren és párosban Kovács Katalinnal is. Négy év múlva, Pekingben szintén K-2 500-on diadalmaskodott Kováccsal. Az idei londoni olimpián a szülés után visszatérő kajakos két éremmel, egy ezüsttel (párosban Kováccsal) és egy bronzzal gazdagodott.

Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára az MTI-nek szerdán elmondta: ha Janics országot vált, ám megtartja a magyar állampolgárságot, 35. életéve után megkapja az olimpiai életjáradékot a magyar államtól.

Janics mellett további kajakosok válthatnak országot. A hétszeres világbajnok Benedek Dalma jelezte, férje, Dusan Ruzicic miatt a jövőben szerb színekben indul. Sajtóértesülések szerint a vb-bronzérmes Sarudi Alíz Cipruson folytatja pályafutását, míg a kilencszeres vb-első Paksy Tímea Ausztriába távozna.

A szabályok értelmében a versenyzők jövőre akkor szerepelhetnek más ország színeiben, ha ezt hivatalosan szeptember 30-áig, azaz most vasárnapig jelzik a magyar szövetségnél.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.