Már lehet regisztrálni a Kutatók éjszakája programjaira

Elindult kedden a regisztráció a Kutatók éjszakája programjaira, aki időben jelentkezik, szeptember 28-án semmiről nem marad le, és olyan dolgokba nyerhet bepillantást, melyekbe egyébként soha – hangsúlyozza közleményében a magyarországi programokat szervező Tempus Közalapítvány.

 

Idén hetedik alkalommal rendezi meg a közalapítvány a Kutatók éjszakáját, amelynek a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány az egyik társszervezője. Az Európai Bizottság támogatásával 2005 óta Európa szerte megvalósuló egész napos, fesztiváljellegű esemény célja a tudomány és a kutatói pálya népszerűsítése.

Minden érdeklődőt várnak az ingyenes programokra a legkülönbözőbb tudományágak képviselői, akik közérthetően és szórakoztató formában avatják be a látogatókat szakterületük titkaiba. “Ezen az éjszakán beléphetünk a kutatóintézetekbe, egyetemekre, és számos érdekességet megtudhatunk a minket körülvevő világról a tudomány segítségével. Kiderül például, mik a 3D technika fizikai alapjai, hogy mit keresnek a klónok a növénytermesztésben, mi a bluebox technika háttere, vagy, hogy hogyan működik a fogfehérítés, de megtanulhatunk évgyűrűt is olvasni. Foglalkozhatunk genetikával, robotikával, nukleáris folyamatokkal, és bemutatkozik a MASAT1 magyar műhold stábja is” – emeli ki a közlemény.

A Kutatók éjszakáján ott lesz többek közt Zacher Gábor toxikológus, Németh Lajos meteorológus, Oroszi László feltaláló, Mérő László matematikus. Emellett szinte minden helyszínen látványos fizikai és kémiai kísérletek várják a látogatókat, de a bölcsésztudományok is képviseltetik magukat, és éjszakára kinyit a Színművészeti Egyetem és a Magyar Táncművészeti Főiskola is. A központi programot idén a budapesti Városligeti Műjégpályán rendezik.

Előzetes regisztráció és a részletes programkínálat www.kutatokejszakaja.hu honlapon, valamint a Facebookon (http://www.facebook.com/kutatokejszakaja)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.