Budaörsi versenyzőnek is drukkolhatunk a Nemzeti Vágtán!

Idén először indul budaörsi versenyző a Nemzeti Kishuszár Vágtán. A  10 éves  Kalovits Panna a Sóskúti Manók színeiben lép pályára, Bezzegh Dániel nevű lovával.

A Nemzeti Vágta részeként rendezett Kishuszár Vágta előfutamát és döntőjét 2012. szeptember 15 és 16-án rendezik. A futamon 10-16 éves korú gyermekek indulhatnak. Minden nevező bármilyen fajtájú, 4 éves vagy idősebb pónival nevezhet a versenyre. A kis lovasoknak 600 méterenyi távot kell teljesíteni. A döntőbe hat fő juthat be.

Ebben az évben elsőként indul a futamon budaörsi versenyző. Kalovits Panna Bezzegh Dániel nevű lovával áll rajtvonalhoz. A mindössze 10 éves kislány a Kesjár Csaba Általános Iskola tanulója.
Drukkoljunk neki, hiszen még a felnőttek számára sem lesz könnyű feladat helyt állni a pályán.

Az idei Nemzeti Vágta egyébként ezúttal sem csak a versenyzésről szól. A  fővárosba látogatók számos lovas bemutató mellett, több érdekes programon vehetnek részt. A futamok alatt a nevező települések standjai, kézműves és népművészeti bemutatók is megtekinthetők,  illetve az Országkonyha is várja különleges ételeivel vendégeit.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.