Változik a légiparádé időpontja Budaörsön!

Szeptember közepén kerül megrendezésre a budaörsi repülőtér átadásának 75. évfordulója alkalmából tartott jótékonysági rendezvény. A Fekete Kornélia ötlete alapján és az általa szervezett Gliding Air Race létrehozásában a Magyar Repülő Szövetség és a Budai Siklórepülő Egyesület is komoly szerepet vállal.

Az eseményt augusztus vége helyett, szeptember 21–23. között rendezik meg, melynek főszervezője Fekete Kornélia, aki egyébként sárkányrepülő oktató. Szerkesztőségünknek elmondta, hogy a kijelölt időpont megváltoztatására repülésbiztonsági okok miatt volt szükség.

„Voltak olyan, technikai és repülésbiztonsági szempontból kidolgozatlan területek, amelyek a rövid határidő végett nem teljesülhettek. Ezért a résztvevők érdekében józanabb döntésnek tartottuk a halasztást.”

Az évforduló ünneplésére továbbra is több fontos díszvendéget várnak. Többek között Orbán Viktor miniszterelnök urat, valamint a rendezvény fővédnökének felkért Kövér Lászlót az országgyűlés elnökét, ezenkívül számos kormánytagot és tisztségviselőket. Jelen lesz a londoni olimpián már bizonyított ezüst és aranyérmet szerző több kiváló bajnokunk, illetve a Magyar Repülő Szövetség nemzetközileg elismert pilótái, világbajnokai is.

Az időponton kívül a korábban már közzétett programban is lesz némi változás. Az biztos, hogy aki kilátogat a reptérre, annak így is számos színes programban lesz része. A divatbemutató, a kerékpár- és futóverseny ugyan elmarad, de több annál érdekesebb látnivalóval készülnek a szervezők. A bátrabbak továbbra is kipróbálhatják a sétarepülést helikopteren és repülőgépen, de lesz modell, hőlégballon felállítás, motoros és ügyességi bemutató is.

Természetesen a versenyek nem maradnak el, hiszen a fő attrakció az I. Magyar Gilding Air Race, amely eltér a hétköznapi repülős versenyektől. A nevezők többnyire elismert oktatók. Többek között izgalmas ejtőernyős, sárkányrepülő, siklóernyő és vitorlázó repülő versenyek lesznek megtekinthetők. Olyan titkokra derülhet fény, melyek eddig rejtve voltak a közönség elől. Közeli kameraképeken követhetik nyomon a start előtti felkészüléseket, és belső kamera felvételein keresztül képet kaphatnak a repülés rejtelmeiről, valamint szakkommentátor magyarázza el, hogy mi történik pontosan repülés közben.

Az esemény egyik különlegessége, hogy harci helikopterből kiugró ejtőernyősök kápráztatják majd el tudásukkal a közönséget, valamint Veres Zoltán műrepülő világbajnok fog harcba szállni a győzelemért Bánkúti Gábor rallycross versenyautójával.

Az eseménysorozat ideje alatt egyébként a reptér történeti kiállítás, illetve a sétarepülések mellett a felsorakozott repülőgépek is kívül-belül megtekinthetők. Aki pedig kedvet kap, hogy komolyabban beleássa magát a repülés tudományába, akár tanfolyamra is jelentkezhet a helyszínen. A háromnapos mulatság mindegyike hangulatos, zenés díjátadókkal és közös ünnepléssel zárul, melyen bárki szabadon részt vehet.

A programok a következők:

Szeptember 21.
16-18.00 – sétarepülések helikopteren és repülőgépeken, vitorlázórepülő és helikopteres modellbemutató
18.00 – A repülőtér átadásának 75. évfordulója alkalmából kiállítás megnyitó
20:00-tól: a zenét szolgáltatja a No Limit és meglepetés vendégek
buli éjjel 2-ig

 Szeptember 22.
9:00 – modell-bemutató, hőlégballonfelállítás-bemutató, panorámafotózás a magasból
10:00 – motoros sárkányrepülő ügyességi bemutató
11:00 – légi balett – vitorlázó műrepülés
12:00 – Veres Zoltán műrepülő világbajnok párharca Bánkúti Gábor rallycross versenyautójával
13:00–ejtőernyős verseny, ejtőernyő hajtogatás bemutató
16:00 – sárkányrepülő verseny
18:00 – sétarepülőgépek és helikopterek a levegőben
19:00 – díjátadók – olimpikonok részvételével
20:00-tól A zenét szolgáltatja a Beethoven és meglepetés celebek – buli éjjel 2-ig
egész nap gyermek animációs programok és játszóház 5000 m2-en

Szeptember 23.
9:00 – modell-bemutató, hőlégballonfelállítás-bemutató, panorámafotózás a magasból
9:30 – motoros sárkányrepülő ügyességi bemutató
10:00 – motoros siklóernyős bemutató
11:00 – harci helikopterek bemutatója, ejtőernyős ugrások
12:00 – motoros kötelékrepülés
12:30 – vitorlázórepülő versenyek
16:00 – siklóernyős versenyek
19:00 – díjátadók – olimpikonok részvételével
20:30-tól Nosztalgia est a Geminivel 24 óráig
egész nap gyermek animációs programok és játszóház 5000 m2-en

Bővebb információkat és részleteket továbbra is a  www.garinfo.eu oldalon találhatnak.

A belépés díjtalan!

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.