Légiparádé Budaörs egén

A Budaörsi Repülőtér átadásának 75. évfordulója alkalmából jótékonysági rendezvényt szervez a Magyar Repülő Szövetség. Légi parádék, versenyek, sétarepülések, hatalmas koncertek és még sok más érdekes program várja az érdeklődőket.

 

75 éve, egész pontosan 1937. június 20-án nyitotta meg elsőként kapuját a Budaörsi Repülőtér. Akkor a legmodernebb és építészeti szempontból is európai színvonalúnak számított, melyet 1950-ig az első hazai légikikötőként tartottak számon. Kedvező fekvésével, hatalmas hangárjával Európa egyik legmodernebb repülőterévé nőtte ki magát. Később nagyobb, egyre fejlettebb gépek elterjedése miatt kicsinek, és szakmailag is elavultnak bizonyult, így 1941-ben megkezdték a ma ismert Ferihegy kiépítését. Repülőterünk azonban a sport és a mezőgazdasági repülés központi helyszíne maradt. Napjainkra azonban már többnyire csak a sportrepülést szolgáló gépeknek biztosít teret.

A rendezvénysorozat 2012. szeptember 21. és szeptember 23. között kerül megrendezésre, melynek
fővédnöke Kövér László az országgyűlés elnöke. A fesztivál fő produkciója az I. Magyar Gilding Air Race, vagyis légi verseny. Három teljes napon keresztül vitorlázó repülő, siklóernyős, sárkányrepülő és ejtőernyős versenyzők kápráztatják el tudásukkal a közönséget.

Ez eltér az eddigi megszokott hétköznapi versenyektől, ahol a pilóták a felszállás után egy perc múlva eltűnnek a levegőben, a nézők szeme elől. Itt felszállás előtt pár mondatban lehetőségük van rá, hogy bemutatkozzanak a színpadon, így egy -egy személy akár már az elején kedvencünké válhat. A startnál és leszállásnál egyaránt kamerák figyelik minden mozdulatukat, így semmiről sem maradhatunk le. A kihelyezett óriásvetítők pedig, segítenek abban, hogy a kifutópályától távolabb lévő nézők számára is élvezhetőek legyenek a versenyszámok. A rendezvény különlegessége, hogy a díjakat egyéb sportágakban már korábban bizonyított, kiváló eredményeket elérő sportolók adják át. Ezért az I. Magyar Gilding Air Race résztvevőinek és repülőgép pilótáinak az idei londoni olimpia aranyérmesei közül ér majd valakit a megtiszteltetés, hogy átadja az elismeréseket.

Aki kilátogat a reptérre, annak több, számos színes programban lesz része. A repülés szerelmesei és a bátrabbak kipróbálhatják a sétarepülést helikopteren és repülőgépen, de lesz divat-, motoros sárkányrepülő és ügyességi bemutató is. Természetesen a nagy bulik sem maradhatnak el, mindhárom nap hajnalig tartó fergeteges koncert áradatokkal zárul. Itt minden korosztály megtalálhatja a szívéhez közel álló stílust. Az első este a rock iránt elkötelezetteknek, míg a második este az éppen aktuális slágerek kedvelőinek kedvez. Emellett felcsendülnek a régi idők legnagyobb dallamai, közkedvelt nótái is. A programok összeállításánál a szervezők minden korosztályra gondoltak. Egész nap játékos sportesemények, vicces vetélkedők mellett, játszóház várja a kisebbeket.

Nem az első alkalom, hogy hasonló kezdeményezést indít a Magyar Repülő Szövetség. Nem olyan régen 2010-ben hagyományteremtő céllal rendezték meg a repülős napot Budaörsön, melyen sokan szívesen vettek részt, és nagy sikernek örvendett.

A jeles eseményre több fontos díszvendéget is várnak. Többek között jelen lesz Orbán Viktor miniszterelnök, Witthinghof Tamás Budaörs polgármestere, Czene Attila sportért felelős államtitkár, Hende Csaba honvédelmi miniszter és Dr. Hoffmann Tamás a XI. kerület polgármestere is. Az évforduló alkalmából kiállítás is megtekinthető lesz a helyszínen, melyet első nap a meghívott vendégek jelenlétében fognak majd megnyitni.

FRISS: Figyelem! A program megváltozott, a változásokat hamarosan közöljük!!!

Az alábbi programokon vehetnek részt:

Szeptember 21.

16-18 óra: sétarepülések helikopteren és repülőgépeken-modellbemutató és
motoros sárkányrepülő, siklóernyős bemutató
18 óra: reptér átadásának 75 évfordulójára kiállítás megnyitás
20 óra 30 -től:-Rock koncertek
az est a motorosoké és a rock rajongóké, buli éjjel 2-ig.

Szeptember 1.

9 óra-futóverseny+díjátadó
11 óra-divatbemutató
12 óra-motoros sárkányrepülő, ügyességi bemutató
13 óra-ejtőernyős versenyektől
16 óra-sárkányrepülő versenyektől
19:50 díjátadók-olimpikonok részvételével
20:30-tól Napjaink Szárjai est,- koncertek, buli éjjel 2-ig

egész nap gyermek animációs programok és játszóház 5000 m2-en

Szeptember 23.

9 óra-terep-kerékpárverseny+díjátadó
11óra-divatbemutató
12 óra-motoros siklóernyős-és motoros sárkányrepülők bemutató
13 óra-vitorlázó repülő versenyektől
16 óra-siklóernyős versenyek
19:50 -díjátadók-olimpikonok részvételével
20.20-tól Nosztalgia est-koncertek 24 óráig
egész nap gyermek animációs programok és játszóház 5000 m2-en

A repülős nappal és a versennyel kapcsolatban, bővebb információt a www.garinfo.eu. oldalon olvashatnak.

 

 

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.