Közös kocsi lett az első a Debreceni virágkarneválon

Három város közös virágkocsija nyerte el a 43. debreceni virágkarnevál első díját.

 

Az öttagú zsűri – Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. igazgatója, Gazsó L. Ferenc, az MTVA vezérigazgató-helyettese, Nádasdy Borbála balettmester és memoáríró, Risztov Éva olimpiai bajnok hosszútávúszó, Schell Judit Jászai Mari-díjas színművész, Ungvári Miklós olimpiai ezüstérmes cselgáncsozó, Váradi József, a Wizz Air Hungary Kft. ügyvezető igazgatója – Cegléd, Balatonfüred és Debrecen Híd a városaink között című kompozíciójának ítélte a 250 ezer forint jutalommal járó első díjat.

A virágkocsik versenyében a 150 ezer forintos második díjat a Debreceni Egyetem Mókusok a Nagyerdőn című kompozíciója nyerte. A 100 ezer forintos harmadik díjat megosztva kapta a Wizz Air és a debreceni repülőtér Debrecen-London virágkocsija, valamint Kecskemét Hírös népmese a hírös városból című virágkocsija.

A részt vevő folklóregyüttesek kategóriájában első helyezett lett a Maly Slask együttes (Lengyelország), díjazása 150 ezer forint. A 100 ezer forintos második díjat megosztva kapta a Feeling-Fantasy Táncstúdió és a SREM Népi Együttes (Szerbia). A 70 ezer forint díjazással járó harmadik díjat megosztva a Debreceni Népi Együttes és a helyi Valcer Táncstúdió szerezte meg.

A közönségnek leginkább tetsző virágkocsira hétfő este fél tízig lehet SMS-ben szavazni; a közönségdíjas 150 ezer forint jutalomban részesül.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.