Évtizedekig lappangó Munkácsy-kép került elő

Évtizedekig lappangó, a széles nyilvánosság előtt ismeretlen Munkácsy-képet mutatott be Pákh Imre műgyűjtő pénteken a szegedi Móra Ferenc Múzeumban.

 

Az Egy legény az asztalnál címet viselő képet 1874-ben Békéscsabán festette Munkácsy Mihály A falu hőse című alkotása egyik előtanulmányaként – mondta az amerikai-magyar üzletember.

A jelenleg a Magyar Nemzeti Galériában (MNG) látható, 1875-ben befejezett festményhez a kutatások szerint összesen nyolc vázlat és tanulmány készült, ezek egyike, a Két legény az asztalnál szintén az MNG tulajdonában van.

A mintegy hatvan esztendőn keresztül lappangó Egy legény az asztalnál egy kis francia aukciósház árverésén bukkant föl néhány hónapja, ott vásárolta meg egy – Pákh Imre szavai szerint – szemfüles magyar kereskedő, s tőle került a mű a gyűjtőhöz.

A festmény Donáth Sándor, a két világháború között Bécsben tevékenykedő sikeres műkereskedő tulajdonában volt. Hagyatékából került fél tucat magyar festménnyel – egy másik Munkácsy-képpel, Rippl-Rónai József és Paál László alkotásaival – együtt az aukciósházhoz. Pákh Imre elmondta, hogy a másik Munkácsy-alkotást még nem sikerült megszereznie, de “vadászik rá”.

A lappangó kép A falu hőse című festmény jobb oldalán ülő férfialakot ábrázolja. Az alkotás kitűnő állapotban van. A restaurátorok megtisztították, és az érdeklődők először a szegedi Móra Ferenc Múzeumban láthatják, Pákh Imre Munkácsy-kollekciójának harminchárom másik alkotásával együtt október közepéig.

A műgyűjtő hangsúlyozta, nagyon fontos feladatának tartja Munkácsy Mihály festményeinek felkutatását, hiszen a becslések szerint az egyik legnagyobb magyar festő életművének csaknem feléről nem tudni biztosat, 350 lappangó képe is lehet.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.