Csontvelő-átültetés után megszűnt két férfi HIV-fertőzöttsége

Két HIV-fertőzött férfi csontvelő-átültetésen esett át, amely után az immunrendszer szempontjából kulcsfontosságú nyiroksejtjeiből eltűnt a vírus.

 

A beavatkozást elvégző amerikai kutatók szerint a csontvelő-átültetés a vírus szaporodását megakadályozó antiretrovirális kezeléssel együtt megdöbbentő eredményt hozott a műtét után nyolc hónapra. A szakemberek elsődleges eredményeiket a washingtoni AIDS-világkonferencián is ismertetik – olvasható a HealthDay egészségügyi hírportálon.

Az antiretrovirális kezelésben részesülő HIV-fertőzött páciensek vérében gyakran nem mutatható ki a vírus. A nyiroksejtekben azonban a vírus látens formában elrejtőzhet, és ha az antiretrovirális kezelés megszakad, reaktiválódik. Az a tény, hogy a vérsejtekben nem találták a HIV nyomait, arra utal, hogy az alvó HIV-vírust hordozó sejteket is eltűntek.

Ezen a ponton még messze nem lehet a betegeket gyógyulnak nyilvánítani, de az eredmények mindesetre figyelemreméltók – mondta Savita Pahwa, a Miami Egyetem orvosi kara AIDS-kutató központjának igazgatója. Mindez arra enged következtetni, hogy a hordozósejtek eltávolítását kell kutatni – mondta a kutató.

A két férfi kemoterápiás kezelést kapott vérrákra az őssejt-beültetés előtt. Egyikük két éve, másikuk négy éve esett át a beültetésen. Mindkettőnél úgynevezett graft-versus-host betegség jelentkezett, (az őssejt vagy csontvelő transzplantáció után fellépő betegség, melynek során a transzplantált csontvelőből származó donor immunsejtek antitesteket képeznek a beteg szövetei ellen). Az antiretrovirális kezelést a transzplantáció után is folytatták.

“Úgy véljük, hogy az átültetett sejtek kiölték és helyettesítették a páciens saját nyiroksejtjeit, közöttük a fertőzött sejteket is, és a donorsejteket az antiretrovirális kezelés megvédte a fertőzéstől az átültetés alatt ” – mondta Daniel Kuritzkes, a tanulmány fő szerzője, a bostoni Harvard Orvosi Egyetem professzora. A professzor szerint az eredményben a graft-versus-host betegség is szerepet játszhatott.

Annak ellenőrzésére, hogy a transzplantáció és az antiretrovirális kezelés megsemmisítheti-e a HIV-vírust, le kell állítani a beteg gyógyszeres kezelését, és Kuritzkes szerint ez lesz a következő lépés.

Még ha bebizonyosodik is, hogy az átültetés eltávolíthatja az alvó HIV-vírus hordozósejtjeit, a csontvelő-transzplantáció veszélyes eljárás. Kuritzkes szerint nem valószínű, hogy antiretrovirális kezelésben részesülő, amúgy jó egészségi állapotban lévő HIV-pozitív pácienseken is alkalmaznák ezt az eljárást.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.