Átadták Nyugat-Európa legmagasabb felhőkarcolóját Londonban

Látványos fény- és lézertechnikai bemutatóval avatták fel csütörtök este London központjában Nyugat-Európa legmagasabb felhőkarcolóját.

 

Az éles kontúrjai miatt The Shard – Üvegszilánk – névre keresztelt, elnyújtott piramis alakú épület, amely London szinte minden pontjáról látszik, 309,6 méter magas, és becslések szerint 1,5 milliárd fontba (550 milliárd forintba) került. Kívülről minden oldalról üveg borítja; a 11 ezer üvegtábla nyolc futballpályányi területű.

A beruházás nagy részét a katari állam vagyonalapja finanszírozta, így London legújabb és legmagasabb felhőkarcolója többségi katari állami tulajdonban van.

A The Shard a 2. és 28. emelet között irodaház – bár az irodahelyiségek zöme még bérlőre vár -, utána kétemeletnyi luxusétterem következik.

A Shangri-La ötcsillagos luxusszálloda kétszáz lakosztálya 18 emeletet foglal el, az 53. és a 65. emelet között pedig nem kevésbé luxuskivitelű – 360 fokos londoni panorámát kínáló – lakások várják a megfelelő bankszámlával bíró érdeklődőket. Hivatalosan nem ismertek e lakások árai, de sajtóértesülések szerint 30 millió fontért (10 milliárd forintért) már hozzá lehet jutni egy-egy luxuslakosztályhoz.

A felhőkarcoló a világhírű Tower-híd közelében emelkedik, bár közvetlen környéke messze nem tartozik a legelegánsabbak közé Londonban. Az épület gyakorlatilag a London Bridge metró- és vasútállomás kusza egyvelegéből nő ki, ráadásul a Temze déli partjára építették, egy olyan irányítószámú városrészben, amely – legalábbis az ingatlanárak szempontjából – nem számít túl jónak. Az előzetes sajtóvélemények szerint így kérdésesnek bizonyulhat a nem hétköznapi árakon kínált lakosztályok eladhatósága.

Ha azonban valaki a 44 lift valamelyikével elrugaszkodik az alsóbb szintek kissé komor valóságától, lélegzetelállító panorámában gyönyörködhet. A beruházók esküsznek rá, hogy tisztább napokon a felső szintekről Franciaországig is ellátni.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.