Vasárnap óraátállítás: kezdődik a nyári időszámítás

Vasárnap hajnali kettő órakor három órára kell átállítani az órák mutatóit, és ezzel elkezdődik a nyári időszámítás. Az óraátállítás érinti a MÁV és a BKV menetrendjét is.

 

Az Európában egységesen alkalmazott óraállítási rend a MÁV menetrendjében 22 szerelvényt, 14 Magyarországról induló, illetve az országba érkező nemzetközi vonatot, valamint 8 belföldi járatot érint.

A BKV menetrendjében csak az éjszakai buszok közlekedését érinti az óraátállítás, az óránkénti, vagy annál gyakoribb követési idővel közlekedő 6-os villamos és az éjszakai járatok 2.00 és 2.59 óra közötti indulásai elmaradnak, míg az órás követésnél ritkább, illetve csak meghatározott időpontokban induló járatok esetében egyedi menetrendet alkalmaznak.

A változtatás a Liszt Ferenc-repülőteret nem érinti, mivel úton lévő, Budapestre tartó járata egyetlen légitársaságnak sem lesz.

Az Európában egységesen alkalmazott óraállítási rend azon alapul, hogy március 21. és szeptember 21. – azaz a tavaszi és őszi napéjegyenlőség – között a nappalok hosszabbak, mint az éjszakák. Minél inkább egybeesik a lakosság szokásos ébrenléti ideje – a reggel 7 és este 10 óra közötti időszak – a természetes nappali világosság idejével, annál kevesebbet kell a lámpákat használni.

A Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (MAVIR) adatai szerint az óraátállítással évente 120 gigawattóra villamos energia takarítható meg, ez a mennyiség egy városnyi háztartás éves fogyasztásának felel meg.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.