Osztrák nyílt levél az EU-hoz az Új Színház miatt

Nyílt levélben fordult az európai intézményekhez és az osztrák európai parlamenti képviselőkhöz az Új Színház új vezetőinek kinevezése elleni tiltakozásként egy osztrák újságírónő másokkal közösen.

A kezdeményező, Susanne Scholl szerdán arról tájékoztatta az osztrák hírügynökséget, hogy az internetes petíciót aznapig mintegy ezren támogatták. Othmar Karas, a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) delegációvezetője válaszlevelében elhatárolódott a petíció szóhasználatától.

Az október 17-i keltezésű nyílt levél “szörnyű és riasztó jelnek” nevezte Dörner György és Csurka István kinevezését a budapesti Új Színház élére. A kezdeményezők úgy látják, a Fidesz választási győzelme óta Magyarország “feltartóztathatatlanul a fasizmus irányába halad, és az EU nem tesz semmit”.

Eddigi igazgatója tizenhárom éven át kiválóan vezette az intézményt – írják többek között a levélben. Dörner György pályázatáról úgy vélekednek, azt “olyan mértékben befolyásolta a nemzetiszocialista ideológia, hogy az embernek az az érzése, mintha az 1930-as évekből való dokumentumot tartana a kezében”.

A kezdeményező, Susanne Scholl José Manuel Barrosót, az Európai Bizottság és Herman van Rompuyt, az Európai Tanács vezetőjét arra szólította fel, hogy határozottan emeljék fel szavukat “az emberek megvetése és gyűlölet jellemezte, a kisebbségekre nézve fenyegetést jelentő politikai fejlemények” ellen.

Az osztrák európai parlamenti képviselők közül az osztrák Zöldek részéről Ulrike Lunacek közölte, hogy osztja Scholl és kolléganői aggodalmait. Othmar Karas, a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) delegációvezetője válaszlevelében viszont elhatárolódott a petíció szóhasználatától – írta az osztrák hírügynökség. “Nagyon óvatosan bánnék a fasizmus’ kifejezéssel” – írta Karas. Az Orbán-kormány demokratikus választásokon szerzett kétharmados többséget, “amit itt nem kellene vádként felhozni”. Ettől függetlenül az EU egyetlen országban sem néz félre – tette hozzá a képviselő az APA szerint.

Comments Closed