Stradivari-hegedű pontos másolatát alkotta meg komputeres tomográfia segítségével egy amerikai kutatócsoport; a projektről az Észak-Amerikai Radiológiai Társaság (RSNA) éves közgyűlésén ...

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője szerint a jelenlegi gazdasági válság adta lehetőségekkel élve új rendszert kell építeni, mert az az ország, amely erre nem képes, lemarad, sőt, “végérvényesen ...

A magyar jegybank a keddi fél százalékpontos kamatemeléssel valószínűleg “erőteljesen” jelezni kívánta, hogy szükség esetén készen áll a cselekvésre, ám az euróövezeti válság intenzívebbé válásával még további, agresszív kamatemelések válhatnak szükségessé – így értékelték a konszenzusnak megfelelő keddi kamatdöntést londoni felzárkózó piaci ...

A mintegy 2400 szlovákiai kórházi orvosból, akiknek november 30-án lejár kéthónapos felmondási idejük, eddig mintegy 800 elfogadta a kormány kompromisszumos béremelési ajánlatát, s visszatér munkahelyére – közölte Ivan Uhliarik szlovák egészségügyi miniszter, miután kedden este Iveta Radicová miniszterelnökkel együtt találkozott a válsághelyzetbe került kórházak igazgatóival és ...

Megtiltotta január 1-jétől a háromszáz négyzetméteresnél nagyobb üzletek és bevásárlóközpontok létesítését, valamint a már meglévő kereskedelmi egységek ezt meghaladó méretűre bővítését az Országgyűlés ...

Már “nem elhanyagolható” annak a valószínűsége, hogy Görögország mellett több más euróövezeti gazdaság is törlesztésképtelenné válik, és ez jelentősen növelné annak az esélyeit, hogy “egy vagy több” tagország elhagyja a valutauniót – áll a Moody’s Investors Service hétfőn Londonban összeállított ...