Megdöbbenés és meglepődés Berlinben a görög népszavazás bejelentése után

Megdöbbenéssel és meglepődéssel fogadták német politikai és gazdasági körökben kedden a görög miniszterelnök előző esti bejelentését arról, hogy az elmúlt heti európai uniós csúcsértekezleten elfogadott, az ország megsegítését célzó mentőcsomagról népszavazást rendeznek. A jövőt illetően szakértők az euroövezet végzetes válságát jelentő vészforgatókönyveket vázoltak fel.

A német kormány hivatalosan egyelőre nem  reagált Papandreu bejelentésére. A Merkel-kormány szóvivője meglehetősen visszafogottan csak annyit mondott, hogy a tervezett referendumról Berlin még semmifajta hivatalos értesítést nem kapott, ezért egyelőre nem foglal állást. Nem hivatalos források szerint azonban német kormánykörökben is erős az értetlenség, különös tekintettel a csúcson született egyhangú megállapodásokra, valamint arra, hogy Jeórjiosz Papandreu miniszterelnök a közelmúltban tett berlini látogatásakor a  szükséges reformok végrehajtását minden alternatíva nélküli esélynek nevezte, és a népszavazás lehetőségére egyetlen szóval sem utalt.

Az idézet kormányszóvivő emlékeztetett arra, hogy a csúcsértekezleten az uniós állam- és kormányfők világos elvárásokat fogalmaztak meg a  görög adósságválság megoldásával kapcsolatban. Utalt arra is, hogy a Görögországnak szánt újabb mentőcsomag az év végére készülne el. A német kormány partnereivel együtt jelen pillanatban ezen dolgozik – hangoztatta a szóvivő.

Szakértők első állásfoglalásaikban ugyanakkor jóval szókimondóbb és borúlátóbb álláspontot fogalmaztak meg. Emlékeztettek arra, hogy a görög lakosság túlnyomó többsége a drasztikus takarékossági intézkedések ellen van, és elutasítja  Görögországgal szemben – a támogatás fejében – szabott feltételeket. Ennek kapcsán úgy értékelték, hogy a tervezett referendumon a csúcson született megállapodásokat a többség elveti. Ez pedig beláthatatlan következményekkel járhat az euroövezeti térségre – vélekedtek a szakértők, utalva arra, hogy ebben az esetben  Görögország semmilyen segélyre nem számíthat. Ennek kapcsán a lehetséges vészforgatókönyvek között a görög államcsőd elkerülhetetlen bejelentését, továbbá Görögországnak az euroövezetből való kilépését, sőt kizárását említették.

Hasonlóan vélekedtek legelső értékeléseikben a német üzleti lapok is. Mind a Handelsblatt, mind a Financial Times Deutschland úgy vélte, hogy  a referendum  bejelentésével a görög kormány hatalmas kockázatot vállalt, a következmények pedig kiszámíthatatlanok.

Comments Closed