MSZP miskolci demonstráció – Mesterházy: a demokratikus ellenzéknek össze kell fognia a kormány távozása érdekében

A demokratikus ellenzék összefogását sürgette a kormány menesztése érdekében Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a szocialista párt miskolci demonstrációján pénteken este.

A politikus a rendezvényen összegyűlt több mint ezer ember előtt úgy fogalmazott: Orbán Viktor választási ígéreteivel becsapta az országot, a választókat.

Nem javult a közbiztonság, nem nőtt a foglalkoztatás, nehezebb helyzetbe kerültek a nyugdíjasok, a fiatalok egyaránt, különösképpen az észak-kelet magyarországi térségben, amely szociális válság előtt áll – mondta Mesterházy Attila.

A szocialista párt vezetője szerint a demokratikus ellenzék összefogására van szükség ahhoz, hogy a kormány távozzon.

Mint mondta: Orbán Viktor erős és gazdag Magyarországot ígért, ehelyett az erősebbek és gazdagabbak Magyarországát építi.

Kérdéseire – jobban élnek-e az emberek, nőtt-e a fizetésük, javult-e a közbiztonság, több lett-e a munkahely – a tömeg hangos nemmel válaszolt. Az MSZP elnöke szerint ez nemcsak az északi régióra, hanem az egész országra igaz.

Úgy fogalmazott: a Fidesz választási kampányban olyanokat ígért, amelyeket nem tud betartani: nem javult a közbiztonság, nem nőtt a foglalkoztatottság, csökkennek a keresetek. Szóvá tette: a devizahitelesek helyzete reménytelennek tűnik, folyamatosan emelkedik a benzin ára, a gazdaság növekedése helyett a “a gazdagság növekszik”.

Mint mondta: a kormány szerinte lemondott több társadadalmi csoportról, a szegényekről, az elesettekről, a nyugdíjasokról, a munkanélküliekről és már a középosztályról is.

A szocialista párt mindezek érdekeit is képviseli – mondta a pártelnök, aki szerint a kormány megalázta azokat, akik “véres verejtékkel” dolgoznak mindennapi megélhetésükért.

A demonstráció résztvevői – akik között tábláik alapján voltak budapestiek, ózdiak, szerencsiek, mezőkövesdiek, fótiak és gödiek is – Orbán Viktor nevének említésekor fütyültek, pfujoltak.

Comments Closed