Lakásvásár – Lakástakarékból, életbiztosításból is lehet végtörlesztés

Elképzelhető, hogy valaki a lakás-takarékpénztári megtakarítást használja fel a deviza lakáshitelének végtörlesztésére, de aki új szerződés alapján akar azonnali forinthitelhez jutni, annak szigorú feltételeknek kell megfelelnie – mondta a Fundamenta Lakásvásár megnyitóját megelőző konferencián Gergely Károly, a Fundamenta Lakáskassza Zrt. elnök vezérigazgatója pénteken Budapesten.

A pénteken nyíló és vasárnap záródó rendezvény konferenciáján Akar László, a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgatója arról is beszélt, hogy a végtörlesztés előre nem látható változásokat indíthat el a pénzügyi szférában. Például a kedvező árfolyamú törlesztés miatt hozzányúlhatnak az emberek az életbiztosításukhoz, az önkéntes nyugdíjbiztosításukhoz, a kisebb cégek tulajdonosai pedig késleltethetik a szállítóik kifizetését, hogy a nekik járó pénzből törlesszék a hitelüket.

A tipikus lakás-takarékpénztári tag a vásárláshoz szükséges összeg 40 százalékát takarítja meg és 60 százalékára vesz fel hitelt – idézte saját pénztára jellemzőjét Gergely Károly. A Fundamenta-Lakáskassza tavaly 13,7 milliárd forint hitelt nyújtott, idén az első félévben 15,6 milliárdnál tartott, az év végéig a terv 35 milliárd forint, de lehet, hogy 45 milliárd lesz belőle – tette hozzá.

A végtörlesztési törvény parlamenti elfogadása után a pénztár telefonos ügyfélszolgálatán megduplázódott, 4 ezerre nőtt a napi érdeklődés – mondta.

A lakásárak 20-23 százalékkal estek reálértéken az utóbbi 3 évben – mondta Harmati László, az FHB Bank Nyrt., üzleti-vezérigazgatója. Szerinte az idén 2 százalékos áresés várható reálértéken.

A lakáspiaci adásvételek száma – az új- és a használt lakásokat egybeszámítva – tavaly 83 ezer volt. Ezt tragikusnak nevezte Borsi László, a Lakásvásár Média Csoport elnöke. A korábbi mélyponton, 1999-ben 121 ezer tranzakciót mértek, míg a csúcson, 2003-ban 270 ezer adásvételt regisztráltak.

Soós János, a Budapesti Városfejlesztési és Városrehabilitációs Zrt. vezérigazgatója úgy vélte, hogy az ingatlanfejlesztők a jelenlegi piaci helyzetben visszafogottabbak lehetnének. Számításai szerint az új lakások mai 435 ezer forintos négyzetméter árból engedhetnének, mivel a tisztes profitit tartalmazó fajlagos ár csak 320 ezer forint – szintén az ő számításai szerint.

Akar László a végtörlesztés lehetséges kimenetelei között említette a kvázi adásvételt is. Ilyen lehet a rokonok közti tranzakció, vagy az, amikor ingatlanügynök a vevő, de az eladó visszavásárlási opciót köt ki. Azt is elképzelhetőnek tartotta, hogy egy munkaadó akár félévnyi munkabért is kifizet előre, hogy törleszteni tudja a deviza alapú hitelét az alkalmazottja.

A Lakásvásáron 120 cég van jelen, az értékesítők mellett bankok és biztosítók is. A most is felépített zöld szigeten az energiatakarékos építésre hoztak példát a kiállítók. Például a Bien Zenker a Plusz-Energia Házát mutatta be. Ezt eddig aktív háznak hívták, de Európában az új megnevezés terjed, amelynek a tartalma változatlan: az épület több energiát termel, mint amennyit elfogyaszt. A többlettel egy villanyautó évi 15 ezer kilométert tud gurulni.

Comments Closed