Gasparovic-nyilatkozat – a szlovák elnök szóvivője szerint ők háborús bűnösként tartják nyilván Esterházy Jánost

Nem változtatja meg Esterházy Jánosról alkotott nézeteit a szlovák köztársasági elnök, aki szerint azt a nyilatkozatát sem értették féle, amelyben helytelennek nevezte, hogy szlovák városokban szobrokat állítsanak olyan “megosztó” személyiségeknek, mint Esterházy János vagy Ferdinánd Durcánsky.

Az MTI Hírcentrum megkeresésére Marek Trubac, a szlovák köztársasági szóvivője kedden elmondta, Ivan Gasparovic újságírói kérdésre válaszolva utasította vissza, hogy a nevezetteknek emlékművük legyen.

Mint a szóvivő hangsúlyozta, a szlovák köztársasági elnök azért sem változtat a nézetein, mert Esterházy János olyan megosztó személyiség, akit Szlovákiában háborús bűnösként tartanak nyilván, amiért támogatta a fasiszta ideológiát.

Marek Trubac arra is kitért, hogy ők nem tagadják, hogy Esterházy János volt az egyetlen a képviselők közül, aki 1942-ben a zsidók kitelepítése ellen szavazott, de ehhez azt is hozzátette: ugyanakkor azzal is mindenki tisztában van Szlovákiában, hogy Esterházy János az elsők között üdvözölte “a fasiszta Horthy-csapatokat”, amelyek elfoglalták Kassát.

Ivan Gasparovic, a Bojovníknak, a szlovákiai antifasiszták kéthetente megjelenő lapjának adott interjúban úgy fogalmazott: “szobrot állítani Kassán Esterházynak, aki Hitler és a fasizmus híve volt, helytelen”. Esterházy Jánost – aki az ötvenes években egy morvaországi börtönben hunyt el – Szlovákiában hivatalosan ma is háborús bűnösnek tartják, rehabilitációját elutasítják.

Comments Closed