Csendes körmenetet tartottak a Házsongárdi temető megmentéséért

Csendes körmenetet tartottak Kolozsváron a Házsongárdi temető megmentéséért szombaton – írja a Krónika című kolozsvári napilap hétfőn internetes oldalán. A jelenlevők a Házsongárdi temetőben rendszeressé vált rongálások megakadályozását, valamint a vétkesek felelősségre vonását követelték.

A csendes menet több száz résztvevője a néhány hete ismeretlen tettesek által fáradt olajjal leöntött iktári Bethlen-kriptához, majd Nagy Gyula református püspök nemrég restaurált sírhelyéhez vonult.

Ezt követően Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) közép-erdélyi regionális elnöke és Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke közösen ültetett el két facsemetét. Oda, ahonnan a pécsi kistérség polgármesterei által ültetett csemetéket néhány hete eltüntették.

A faültetést követően a történelmi magyar egyházak képviselői mondtak imát a Házsongárdi temető megmentéséért. Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Adorjáni Dezső, az Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke, Kovács Sándor címzetes kanonok, kolozs-dobokai főesperes és Rüsz-Fogarasi Tibor unitárius esperes emeltek szót a kegyeletsértések, a műemlékgyalázások és a gyűlölködés ellen.

Az imák után Bogdán Zsolt színművész nyilatkozatot olvasott fel magyar és román nyelven. Ebben az esemény résztvevői tiltakoztak a Házsongárdi sírkert tönkretétele ellen.

A kétnyelvű petíció aláíróihoz bárki csatlakozhat a világhálón, amelyet a kezdeményezők eljuttatnak a kolozsvári polgármesteri hivatalhoz, valamint az illetékes romániai és nemzetközi szervekhez.

A lap emlékeztet arra, hogy a romániai Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium Kolozs megyei igazgatósága és az általa felkért szakértők már megkezdték a kolozsvári Házsongárdi temető műemlék sírjainak a felmérését. Az akció célja a lehető legmagasabb fokú védelem biztosítása a több mint 400 éves temető számára.

A sírok őrzése és karbantartása jelenleg a kolozsvári önkormányzat felelőssége – írja a Krónika.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.