Kína: Elérkezett a politikai átalakulás ideje?!

A politikai rendszer átalakítását rendezett módon, a Kínai Kommunista Párt irányításával kell lefolytatni, stabil és harmonikus társadalmi feltételek között – közölte a kínai miniszterelnök azt követően, hogy lezárult a kínai Országos Népi Gyűlés éves ülésszaka.

Ven Csia-pao a CNN hírtelevízió tudósítójának kérdésére válaszolva kijelentette: a politikai rendszer átalakítása semmiképpen nem könnyű feladat egy 1,3 milliárdos országban. Mint mondta: a gazdasági és a politikai reform végrehajtása összehangoltan kell hogy történjen. Hozzátette ugyanakkor: a politikai átalakítás feltétele az eredményes gazdasági átalakulásnak.

Igazságosabb jövedelemelosztást szeretnének
Külön is szólt a korrupcióról, mint a belpolitikai élet egyik legnagyobb gondjáról, az intézményi reformok szükségességéről és arról, hogy lehetővé kell tenni a kormány szélesebb körű ellenőrzését és bírálatát. Mindezekkel összefüggésben Ven úgy vélte: biztosítani kell az igazságosabb jövedelemelosztást, az oktatás és az egészségügyi szolgáltatásokhoz a méltányos hozzájutást.

Teret kell engedni a független gondolkodásnak és a kreativitásnak – jegyezte meg a kínai kormányfő, s a demokratikus reformfolyamatot illusztrálandó beszámolt a falvak önigazgatásának rendszeréről, a közvetlen választások megyei szintig érvényesülő rendjének érvényesítéséről és feljebb: többes jelölésű választások bevezetéséről.

Minden a párt irányításával történik
Ahogyan a reform a társadalmi stabilitás alapja, a stabil és harmonikus társadalom a reformok végrehajtásának az alapja – állapította meg Ven, aki a kérdésre adott válaszának utolsó mondatában hozzátette: mindez a párt irányításával kell, hogy történjen.

A kormányfő két és fél órás sajtóértekezletén túlnyomó részt gazdasági témájú kérdéseket kapott. Az egyik úgy szólt, hogy a most elfogadott ötéves tervben meghatározott 7 százalékos gazdasági növekedés lehetővé teszi-e a foglalkoztatás és az infláció visszaszorítása terén az ország előtt álló feladatok teljesítését.

Nem lehet átvenni a kínai modellt
Ven Csia-pao nem tartja a “kínai modellt” más országokba átültethetőnek, sem országa helyzetét az észak-afrikai államokéval összehasonlíthatónak. Minden országnak a maga adottságainak megfelelően választott útját kell járnia – hangoztatta, hozzátéve, hogy természetesen a különböző országok tanulhatnak egymástól.
Leszögezte: Kína a reform és nyitás politikájának 30 éve tartó végrehajtása után is egy nagy népességű, gyenge gazdasági alapokkal rendelkező fejlődő ország, amelyben egyenlőtlen a fejlődés.(hirado.hu)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.