A NASA Perseverance Rover bizonyítékot talált a marsi folyóra

Bár egy korábbi szonda már talált bizonyítékot más vízforrásokra is a Marson, ez az első jel arra, hogy a kopár bolygón egykor legalább egy, a földihez hasonló nagy folyórendszer volt.

 

 

A Perseverance rover elkészítette az első fényképes bizonyítékot egy hatalmas, régen kiszáradt folyóról a Marson – jelentette be az amerikai Nemzeti Repülési és Űrkutatási Hivatal (NASA).

A NASA szondája kimutatta, hogy a folyó „mélyebb és gyorsabban mozgó volt, mint amire a tudósok korábban valaha is láttak bizonyítékot” – jelentette ki az ügynökség csütörtöki közleményében.

„A folyó egy olyan vízfolyás-hálózat része volt, amely a Jezero-kráterbe ömlött, abba a területbe, amelyet a rover a több mint két évvel ezelőtti landolás óta vizsgál” – jegyezte meg a csoport.

Két új fotómozaik, amelyeket „a Perseverance Mastcam-Z műszere által rögzített több száz képből illesztettek össze”, „durva üledékszemcséket és kavicsokat” mutatott ki – a tudósok szerint ez egy erőteljesebb folyórendszer bizonyítéka, mint a Curiosity rover által korábban felfedezett „viszonylag sekély patakok”.

A Perseverance rovert üzemeltető dél-kaliforniai NASA Jet Propulsion Laboratory egyik kutatója szerint a nyomok „egy nagy energiájú folyóra utalnak, amely nagy mennyiségű törmeléket szállított”.

„Minél erőteljesebb a víz áramlása, annál könnyebben képes nagyobb anyagdarabokat mozgatni” – magyarázta a tudós, aki hozzátette: „Öröm volt egy másik bolygó kőzeteit vizsgálni, és olyan folyamatokat látni, amelyek annyira ismerősek”.

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.