Négy keréken, két keréken, két lábon… irány a természet!

Megérkezett a tavasz, vele együtt a jó idő, így egyre többen veszik elő kerékpárjaikat vagy a rollert és munkába, iskolába vagy hétvégi kirándulásra indulnak. Egyre népszerűbb a kerékpáros turizmus, melyhez a kerékpáros utakat folyamatosan fejlesztik, bővítik. Pest megyében több száz kilométer kerékpáros út áll a sportolni vágyók rendelkezésére.

 

 

A kerékpár közlekedési eszköz. Ez azt jelenti, hogy a járművekre vonatkozó közlekedési szabályokat be kell tartani. A roller nem számít közlekedési eszköznek, ettől függetlenül használatuk szintén óvatosságot és nagy körültekintést igényel, hogy ne történjen baleset.

 

Kérjük, fogadják meg tanácsainkat!

– Kerékpárját, rollerét soha ne hagyja őrizetlenül! A tolvajnak két perc is elegendő!

– Ha kerékpárját az utcán leállítja, mindig tegyen rá lakatot, biztonsági láncot! A kerékpárzár minősége álljon arányban a kerékpár árával. A lábbal hajtható rollerek nagy előnye, hogy könnyen összecsukhatók, így bárhova be lehet vinni őket.

– Keressen forgalmas helyet, ahol nagy a gyalogos forgalom, mert a nagy tömeg elriaszthatja a tolvajt!

– Lehetőség szerint a kerékpár vázrészét zárja oda valamilyen nehezen mozdítható tárgyhoz!

– Ismerje a kerékpár alvázszámát, egyedi azonosító jeleit, mert esetleges lopás esetén ezzel segítheti a nyomozást! A lábbal hajtható rollerre valamilyen titkos jelet rakhat, így eltulajdonítása esetén – ha még viszont látja bármikor – könnyebben felismerheti.

– Nagyobb értéket képviselnek az elektromos rollerek, melyet elsősorban a gyorsabb városi közlekedés érdekében vásárolnak. Nincs szükség motorkerékpár vezetői engedélyhez sem, 14 éves kor felett, bukósisakban bárki használhatja. Ugyan ez is összecsukható, azonban a súlya miatt nem lehet „csak úgy” felkapni és bevinni bárhová. Ezért érkezés után gondoskodni kell a biztonságos parkolásról, tárolásról!

 

Vásárlás során:

– Mindig megbízható üzletből, személytől vásároljon kerékpárt, rollert! A valós értéknél jóval kedvezőbb áron kínált portéka legyen gyanús! Főként, ha papírokkal sem rendelkezik. Ugyanis előfordulhat, hogy bűncselekményből származó kerékpárt vagy rollert kínálnak önnek eladásra.

– Ha a kerékpár alvázszáma ki van köszörülve, semmiképpen se vegye meg! Jelezze a rendőrség felé, hogy ki, mikor, mennyiért és milyen kerékpárt kínált eladásra önnek!

– Akinek tudomása van arról, hogy az eladásra kínált kerékpár, (elektromos) roller bűncselekmény elkövetéséből származik és ennek ellenére megveszi, orgazdaság bűncselekményt követ el!

 

A rendőrség 2015-ben indította el a Bike Safe elnevezésű kerékpár regisztrációs országos programját, melynek során lehetőség van egyénileg vagy a rendőrség közreműködésével regisztrálni a kerékpárokat a www.bikesafe.hu oldalon.

Amennyiben ezt szeretné igénybe venni, kérdezze meg az ön lakhelyéhez legközelebb található rendőrkapitányság illetékesét arról, hogy mikor lenne lehetőség arra, hogy ezt a lehetőséget igénybe vegye!

Sok esetben gépkocsival indulnak el a barátok, családok kirándulni, majd az arra kijelölt parkolóhelyen hagyják az autót pl. erdősáv mellett vagy az út mellett kijelölt helyen és onnan indulnak túrázni.

 

Előfordulhat, hogy a gépkocsi egész nap ott áll felügyelet nélkül, ezért nagyon fontos, hogy megfogadják az alábbi tanácsokat:

Az autó nem biztonságos tárolóeszköz!

– Mindig zárja be a jármű ajtajait, az ablakokat húzza fel, kapcsolja be a riasztót és erről indulás előtt győződjön meg!

– Még rövid időre se hagyja személyes iratait, bankkártyáját, lakáskulcsát, a gépjármű okmányait az autóban!

– Üres táskát, ruhaneműt se hagyjon az utastérben!

– Ha kiszáll a gépkocsiból, minden esetben vegye ki a GPS készüléket a tartójával együtt!

 

Új jelenségként figyelt meg a rendőrség, hogy a tolvaj a gépkocsiba bejutva kinyitja a biztonságosabbnak vélt csomagtartót is, és onnan tulajdonít el értékeket. Ezért kérjük, hogy értéket soha ne hagyjanak autójukban, még a csomagtartóban sem!

 

Ha mégis baj történik, hívja az ingyenes rendőrségi segélyhívó számokat: 107,112

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.