MBH Index: tavaly 25 százalékkal nőttek az ingatlanárak az ország kiemelt üdülőkörzeteiben

Tavaly együttesen 25 százalékkal nőttek a fajlagos árak Magyarország kiemelt üdülőkörzeteinek lakóingatlan- és üdülőpiacain, Budapestet nem számítva pedig 28 százalékos volt az emelkedés – derül ki az MBH Indexből, az MBH Csoporthoz tartozó MBH Jelzálogbank legfrissebb elemzéséből.

 

 

Ugyanakkor jelezték, a nyolc (Sopron-Kőszeghegyalja, Balaton, Mecsek-Villány, Velencei-tó – Vértes, Dunakanyar, Budapest, Mátra-Bükk, Tisza-tó) kiemelt üdülőövezet között jelentősek a különbségek a drágulás mértékében: míg például Mecsek és Villány térségében 40 százalékkal nőtt a négyzetméterenként fizetett átlagár, addig a Dunakanyarban nem változtak az árak.

A fővárost – ahol 21 százalékkal 850 ezer forintra emelkedtek a négyzetméterárak tavaly – a Balaton követte a sorban 770 ezer forintos árral (35 százalékos növekedés), míg a harmadik legdrágább üdülőkörzet Sopron-Kőszeghegyalja volt, ahol 19,5 százalékkal 500 ezer forint körülire nőtt a fajlagos átlagár. A Velencei-tó-Vértesnél 32 százalékos drágulás után átlagosan 450 ezer forintot kellett fizetni egy négyzetméterért, míg a Dunakanyarban a 2021-es szinten maradva 420 ezer forint körül alakult az átlagár, amely Mecsek és Villány körzetében is megközelítette a 400 ezer forintot. A Mátra-Bükk üdülőövezetben 23 százalékos drágulást követően hozzávetőleg 340 ezer forintot fizettek a vevők az ingatlanok négyzetméteréért. Ugyanilyen mértékben emelkedtek az árak a Tisza-tó vidékénél is.

Kiemelték, hogy a vízparti üdülőkörzetek vizsgált településeit tekintve Siófokon meghaladta az egymillió forintot az átlagos négyzetméterár, a második helyen Balatonfüred állt csaknem 900 ezer forinttal.

A Balaton-környéki települések közül Hévíz, Keszthely és Tapolca számított olcsóbbnak, őket megelőzte Velence és Gárdony a maga 660 ezer és hozzávetőleg 640 ezer forintos fajlagos áraival. Továbbra is Tiszafüreden a legalacsonyabbak az árak, mintegy 260 ezer forintot fizettek a vevők a lakó- és az üdülőingatlanok négyzetméteréért.

Az MBH Jelzálogbank az MBH Csoport tagjaként végzi üzleti tevékenységét.

Az MBH Bank Magyarország egyik vezető hitelintézete, amely csaknem kétmillió lakossági és vállalati ügyfelet szolgál ki. Összesített mérlegfőösszege meghaladja a 10 445 milliárd forintot. Az MBH Bank rendelkezik a legtöbb fiókkal Magyarországon, és több mint 9500 munkavállalót foglalkoztat.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.