Europol: az EncroChat titkosított kommunikációs rendszer felszámolása eddig 6558 letartóztatáshoz vezetett

A szervezett bűnözői csoportok által széles körben használt titkosított kommunikációs hálózat, az EncroChat felszámolása eddig 6558 letartóztatáshoz és közel 900 millió eurónyi, bűnelkövetésből származó pénz lefoglalásához vagy zárolásához vezetett világszerte – tájékoztatott az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol.

 

 

Az uniós szervezet közleménye szerint az EncroChat nevű titkosított telefonhálózat felszámolása egyebek mellett erőszakos támadások, gyilkosságok és gyilkossági kísérletek, korrupciós tevékenység és nagyszabású kábítószer-szállítások megelőzését, valamint a szervezett bűnözői csoportok nagy mennyiségű információinak megszerzését eredményezte.

A kriptoszolgáltatás felszámolása óta a nyomozóknak már több mint 115 millió bűnügyi beszélgetést sikerült lehallgatniuk, megosztaniuk és elemezniük, a beszélgetéseknek a becslések szerint több mint 60 ezer résztvevője volt – írták.

Az Europol közölte, a nyomozást a francia rendőrség kezdeményezte 2017-ben az EncroChat cég ügyében, miután felfedezte, hogy a bűnözői csoportok a vállalat kommunikációs csatornáját használják. A későbbi vizsgálatok megállapították, hogy a kriptoszolgáltatás mögött álló cég franciaországi szervereken keresztül működött.

Később lehetőség nyílt egy olyan technikai eszköz alkalmazására, amely a titkosítási technika hibáit kihasználva hozzáférhetett a felhasználók levelezéséhez.

A francia hatóságok által kezdeményezett, majd a holland illetékes hivatalok részvételével folytatott nyomozás során megszerzett információkat az EU-tagállamok megosztották egymással és számos unión kívüli országgal. Az összegyűjtött adatok alapján, három évvel a titkosított kommunikációs rendszer feltörését követően 6558 gyanúsítottat állítottak elő, köztük 197 különösen keresett bűnözőt. Az elfogásokat követő eljárások során ez idáig összesen 7134 év börtönbüntetést szabtak ki a bűnözőkre.

Mintegy 739,7 millió euró készpénzt foglaltak le, 154,1 millió eurót befagyasztottak. Több mint 30,5 millió pirula szintetikus kábítószert, 103,5 tonna kokaint, 163,4 tonna kannabiszt, 3,3 tonna heroint foglaltak le. Elkoboztak 971 nagyértékű gépjárművet, 83 hajót, 40 repülőgépet és 271 birtokot vagy lakást. Továbbá zár alá helyeztek 923 lőfegyvert, 21 750 lőszert és 68 különféle robbanóanyagot – tájékoztatott az Europol.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.