A pszichológus segít – Burnout, azaz a kiégés színdróma

(Budaörs, 2023. június 27. – Budaörsi Infó) A pszichológus segít sorozatunk folytatódik. Szabó Fanni okleveles pszichológussal, az Amygdala Pszichológiai Tanácsadás vezetőjével készült interjúnkban a kiégés szindrómáról beszélgettünk.

Szabó Fanni a Budaörsi Infónak elmondta, hogy orvosi szempontból a kiégés (burnout) szindróma az emberekkel hivatásszerűen foglalkozó, segítő szakmákra jellemző pszichológiai tünetegyüttes, ami nagy fokú szellemi és testi kimerültséggel, illetve az érdeklődés elvesztésével jár.

Ilyen segítő szakmákhoz tartoznak például a betegápolók, pszichológusok, orvosok, pedagógusok, szociális munkások.

Milyen tünetei lehetnek a kiégésnek?

„Hétköznapi értelemben azonban a kiégés fogalmát ma már szakmától függetlenül bárkire alkalmazzuk, aki kiégésszerű tüneteket él át a munkájával kapcsolatban. Ezek a tünetek a következőek lehetnek: állandó testi és szellemi kimerültség; fokozott megfelelési kényszer; a személy saját szükségleteinek elhanyagolása; a pozitív visszajelzés hiánya; a stresszre való fokozott érzékenység; belső üresség érzése; depresszió és reménytelenség érzése; alacsony önértékelés; közönyösség, érzelemmentesség; cinikus, rosszindulatú, negatív életszemlélet és az egyén saját, belső világával való kapcsolat elvesztése.”

A kiégés egy új keletű jelenség?

„Nem! Herbert J. Freudenberger már az 1970-es években felfigyelt erre a pszichológiai tünetegyüttesre és a következőképpen definiálta:

„A kiégés krónikus érzelmi megterhelés és stressz nyomán fellépő fizikai, emocionális, mentális kimerülés, amely a reménytelenség és inkompetencia érzésével, a célok és az ideálok elvesztésével jár, és melyet a saját személyre, a munkára, illetve másokra vonatkozó negatív attitűdök jellemeznek.”

Mivel az egyén számára a munka fokozott megterheléssel és stresszel jár, ezért a psziché úgy védi az idegrendszert, hogy kialakítja a munkától való teljes elidegenedést. Minél előbb jut el szakemberhez az, aki a kiégés tüneteit átéli, annál hamarabb kerülhet ki annak ciklikusságából. Ugyanis a kiégés számtalanszor megismétlődhet, és lezajlása négy, egymástól jól elkülöníthető szakaszból áll.

Az első az úgynevezett idealizmus szakasza, amikor a munka iránti lelkesedés annyira túlzó, hogy sokszor akár a magánélet rovására is mehet. Ilyenkor az egyén még hatalmas erőbedobással veti bele magát a munkába, ami miatt hajlamos lehet túlvállalni magát és teljesíthetetlen célokat kitűzni maga elé. Ezt a kezdeti lelkesedést általában a munkahely is értékeli, ezáltal fokozva a túlterhelődést. Ez már a realizmus szakasza, amikor a személy lelkesedése a munka iránti elköteleződésbe fordul át. Ha ebben a szakaszban elkezdi felismerni, hogy a bizonyítási vágyából kényszer lett, akkor jó eséllyel ki tudja alakítani az egészséges munka-magánélet egyensúlyt, mivel ekkor még képes hatékony és kreatív munkát végezni.

Azonban, ha ebben a szakaszban ez az egyensúly nem alakul ki, akkor a személy átlép a kiégés harmadik fázisába, ami már a frusztráltságról szól. Ebben a szakaszban a teljesítmény nem emelkedik tovább, ugyanakkor a személy elkezdi háttérbe szorítani a saját szükségleteit a munkahely elvárásaival szemben. A teljesítmény hajszolása fáradtsághoz és gyakori hibázáshoz vezet, ami kudarcélményt okoz és ezzel egyidőben a magabiztosság is csökkenni kezd. Emellett a magánéleti programok lassan leépülnek, a személy szociális igénye csökken.

Ezt sok esetben a kiégésben szenvedő észre is veszi, de nem tud vele mit kezdeni, mert úgy érzi, hogy a munkahelyén kicsúszik a kontroll a kezéből, ezért igyekszik az energiáit kizárólag erre az életterületre összpontosítani. Végül az apátia fázisában a személy elkezdi elveszíteni a reményt, hogy az élete jobbra fordulhat, sok esetben a segítséget is hajlamos lehet elutasítani. Erre a szakaszra a visszahúzódás és az ellenséges hozzáállás a jellemző, miközben az önértékelés általában már nagyon alacsony szinten van. Ennek a szakasznak a tünetei nagyban hasonlítanak a depresszióhoz, sokan tévesen annak is szokták vélni a fáradtság, a közöny és a fásultság érzése miatt.”

Vannak olyan tényezők, amelyek hajlamosíthatnak a kiégésre?

„A segítő szakmákban dolgozók mindenképpen nagyobb veszélynek vannak kitéve a kiégés szempontjából. Az ő esetükben nagyon fontos tényező, hogy törekedjenek egy egészséges munka–magánélet egyensúly kialakítására és tudatosan hagyjanak időt maguknak hétközben is arra, hogy olyan dolgokkal foglalkozzanak, amiket szeretnek.

Legyenek tudatosak a hivatásukat érintő rizikófaktorokat tekintve és amenynyiben a kiégés tüneteit észlelik magukon, kérjenek szakszerű segítséget. A szakmaválasztáson kívül azonban vannak olyan személyiségbeli tényezők is, amelyek a kiégésre hajlamosíthatnak. Ilyen például az ingerekre való érzékenység és a stresszkezelés.

Minél könnyebben és rugalmasabban kezeli valaki a stresszhelyzeteket, annál kevésbé valószínű, hogy hajlamos lesz a kiégésre. Emellett a megfelelési kényszer és a tökéletességre való törekvés is hajlamosíthat arra, hogy túlvállaljuk magunkat a munkahelyünkön és ezáltal észleljük a kiégés tüneteit. Szerencsére ezek a személyiségjellemzők szakember segítségével fejleszthetőek.”

A munkahelyeknek is lehet felelőssége abban, hogy a kollégák ne égjenek ki?

„Igen! Ebben szerepet játszik az, ha a munkaidő túl hosszú vagy rendszeresen elvárják, hogy a munkatársak túlórázzanak, esetleg a munkaszervezés nem elég hatékony.

De egy túlkontrolláló főnök is kialakíthat olyan munkakörnyezetet, ahol a beosztottak folyamatos nyomásnak vannak kitéve az állandó ellenőrizgetések miatt. A kutatások kimutatták, hogy a kiégés szempontjából a legnagyobb rizikófaktor a szakmai elismerés és erkölcsi megbecsülés hiánya. Ha nincs lehetőség a szakmai vagy anyagi előrelépésre és a vezetők nem motiválják a munkavállalókat, akkor a kollégák nagyobb eséllyel jutnak el a kiégés állapotába.”

Sajnos manapság nem elszigetelt eset a burnout szindróma megjelenése, mivel nagyon könnyű belecsúszni, de felismerni már annál nehezebb. Azonban kellő tudatossággal és önismerettel megelőzhetjük a kiégést.

Fontos, hogy néha megálljunk kicsit és végiggondoljuk a szakmai életünket. Hol tartunk most és hová szeretnénk eljutni? Hogyan érezzük magunkat a jelenlegi munkahelyünkön? Vajon még mindig azokat az értékeket tartjuk szem előtt, ami miatt az adott pályát vagy munkahelyet választottuk vagy már régen másról szólnak a mindennapjaink?

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment