Asztalitenisz-vb – Top 10-ben az Ecseki, Szudi páros a legfrissebb világranglistán

A vasárnap zárult durbani asztalitenisz-világbajnokságon negyeddöntős Ecseki Nándor, Szudi Ádám duó négy helyet javítva feljött a kilencedik helyre a férfi párosok világranglistáján.

 

 

A magyar kettős a későbbi ezüstérmes dél-koreai Dzsang Vu Dzsin, Lim Dzsong Hun duótól kapott ki a nyolc között, de így is rég nem látott sikert ért el.

Előttük magyar részről férfi párosban legutóbb 1985-ben a Klampár Tibor, Kriston Zsolt duó játszhatott negyeddöntőt vb-n, férfi vonalon az eddigi utolsó negyeddöntős Klampár volt 1989-ben egyesben, míg magyar asztaliteniszező legutóbb 2007-ben szerepelhetett a legjobb nyolc között, akkor a Póta Georgina, Tóth Krisztina kettős jutott el eddig a szakaszig.

Egyesben is javított a vb-n szereplő legtöbb magyar: Póta – aki a harmadik fordulóban, a 32 között esett ki – 12 helyet előre lépve az 58., a második körben búcsúzó Madarász Dóra a 81. (4 helyet javított), míg az egyformán az első fordulóban kieső Bálint Bernadett a 210. (20), Hartbrich Leonie a 211. (12.), Szudi Ádám pedig a 208. (5). Majoros Bence a 93., ő 11 helyet rontott.

Az olimpiai szereplésre hajtó Ecseki, Madarász kettős a 22. a vegyes párosok ranglistáján.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.