Mennyi is az áram ára?

(Budaörs, 2021. szeptember 5. – Budaörsi Infó/Kiszámoló) A napokban  jelent meg egy cikk a Telexen az áram várható áralakulásáról.

 

 

Pontosabban arról, hogy ma Magyarországon mesterségesen van alacsonyan tartva a lakossági áram ára politikai okokból.

Nyolc éve a lakosság ár alatt kapja az elektromos áramot. (Igaz, sokáig bőven ár felett fizetett cserébe a földgázért, amikor annak csökkent az ára. De valószínűleg az áremelkedés miatt már ez sincs így.)

S mivel az emberek könnyen megvezethetőek, nem jönnek rá, hogy azt a pénzt, amit nem fizetett ki a villanyszámlában, azt az állam majd az egyéb adókban fogja leverni rajta, mert az állam csak abból a pénzből tud jótékonykodni, amit a másik kezével kivesz az emberek zsebéből. (Ó, ha ezt egyszer fel tudnák fogni az emberek, végre vége lehetne a szocializmusnak és a politikai célú osztogatásoknak. S nem, ez nem csak a mostani kormány sajátja, hanem az összesé az elmúlt 80 évben.)

(Csak további zárójelben: ezt már egyszer eljátszottuk a gázzal, egész 2006-ig a lakosság az uniós átlagár felét vagy még annyit sem fizetett a gázért. Na, nem is került egyetlen házra sem hőszigetelés 2006-ig, hiszen olcsó volt a gáz a lakosságnak. Amikor tarthatatlan lett már az állapot, kénytelenek voltak felemelni az árat a piaci szintre. S nem jött el a világvége, ellenben az építtetők megismerkedtek a hőszigetelés és az ablakcsere fogalmával.)

Ez azért fontos, mert visszatérve a legutóbbi témánkra, ha te berendezkedsz árammal való fűtésre, mert nem vagy alig drágább csak, mint bevezetni a gázt és azzal fűteni, akkor gyorsan rossz döntésnek bizonyulhat, ha az áram ára újra piaci áron lesz meghatározva. (Természetesen nem látunk a jövőbe, az olaj ára is kilőhet a világpiacon a következő években s mivel a földgáz általában követi az olaj árát, az is lehet, hogy a földgáz is nagyon meg fog drágulni. De az biztos, hogy az áram már most is sokkal többe kerül, mint amennyit közvetlenül fizetünk érte. A többit más adók formájában fizetjük be, mint fentebb is említettem.)

Amit mondani akarok, minden hosszútávú döntés előtt érdemes tisztában lenni azzal, hogy a mostani energiahordozók lakossági árazása nem piaci, hanem politikai alapú és egy változás esetén teljesen borulhat a tizenöt éves megtérülés, amivel kalkuláltál.

Többen nekem estek emiatt a cikk miatt (a szokásos “már megint politizálsz”-on túl), miszerint milyen érzéketlen bunkó vagyok, lehet, hogy pazarlásra ösztönöz a támogatott energiaár, de a sok szegény embernek ez mekkora segítség.

Eszembe jutott valami. Mi lenne, ha a szegény emberektől, akik erre rászorulnak az alacsony jövedelmük miatt, kevesebb adót vonnánk el, vagyis hagynánk náluk havonta plusz pénzt, amit aztán akár a magasabb villanyszámlára is költhetnének. Így nem a jakuzzit meg a medencét fogják fűteni a gazdagok a túl olcsó árammal és a szegények se fogják pazarolni, csak azért mert olcsó. Viszont lesz elég pénzük kifizetni a villanyszámlát és esetleg még gyógyszerre is marad pénz.

Ja, ezt már mások feltalálták előttem. Úgy hívják, hogy többkulcsos adózás….

 

(Budaörsi Infó/Kiszámoló)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.