A közjegyző segít – Hagyatéki eljárás során kötött egyezségek

(Budaörs, 2021. július 19. – Budaörsi Infó) A közjegyző segít elnevezésű szakértői cikksorozatunk tovább folytatódik. Ezúttal hagyatéki eljárás során kötött egyezségekkel kapcsolatban kérdeztük dr. Szécsényi-Nagy Kristóf budaörsi közjegyzőt.

 

 

Dr. Szécsényi-Nagy Kristóf a Budaörsi Infónak elmondta, hogy a hagyatéki eljárás során az örökösöknek lehetőségük van eltérni a törvényes öröklés rendjétől. A törvénytől eltérően eloszthatják egymás között az örökölt vagyont.

„Először érdemes átnézni a törvényes öröklési rendet, mert itt is az utóbbi évtizedben komoly változások történtek.

Ha valaki meghalt, és házastársa és leszármazója is van, akkor az a fő szabály, hogy a házastárs a vele közösen lakott lakáson haszonélvezetet kap, amíg a gyerekek tulajdonjogot.

Az örökségből a gyerekek egymás között egyenlő arányban részesülnek. Ha valamelyik gyermek meghal, akkor az ő gyermekei örökölnek helyette.”

 

Ez a szabály az ingóságokra is vonatkozik vagy csak az ingatlanokra?

„Ez csak az örökhagyó és házastársa által közösen lakott lakásra vonatkozik. Az összes többi vagyontárgynál más a helyzet. A lakáson kívüli többi dologra (garázs, nyaraló, termőföld, ingóságok) az a szabály, hogy az özvegy egy gyermekrészt örököl.

lakas_ingatlan_hitelHa van egy ház és egy autó, akkor a ház a gyerekek tulajdona egyenlő arányban, a házastársat pedig haszonélvezet illeti, amíg az autónál a házastárs is tulajdont szerez egyenlő arányban a gyerekekkel: ha két gyerek van, akkor mindenki 1/3-ot örököl az autóból.

Egy gépjárműnél viszonylag nem életszerű, hogy három tulajdonosa legyen és ezt megosztva használják, ezért megnyílik a lehetőség, hogy egyezséget kössenek a felek a hagyatékkal kapcsolatban.

Az örökösök a hagyatéki leltár elkészülte során az önkormányzatnál beadhatnak egy nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy miként szeretnék az örökséget elosztani. Ha erre nem kerül sor, akkor a hagyatéki eljárás közjegyzői szakaszában van lehetőség osztályos egyezséget kötni.”

 

 

jog_jogi_torveny_igazsagszolgaltatas_paragrafus

 

A hagyaték elosztásához szükség van tárgyalásra?

„A közjegyzőnek kötelező tárgyalás nélkül átadni a hagyatéki vagyont, ha nincs végrendelet és vitás körülmény nem merül fel.

Ha úgy kapjuk meg az önkormányzattól a hagyatéki iratokat, hogy semmilyen utalás nincs arra, hogy a felek szeretnének egyezséget kötni, akkor a törvényes öröklés rendje szerint adjuk át a hagyatéki vagyont.

Bár gyorsabbnak tűnik a törvény által preferált tárgyalás nélküli eljárás, de nem mindig azt az eredményt kapják az örökösök, amit szerettek volna, hanem azt, amit a törvény előír.

Ennek elkerülése érdekében célszerű, hogy vagy az önkormányzatnál jelezzék az örökösök, hogy szeretnének egyezséget kötni, vagy a közjegyzői irodával vegyék fel a kapcsolatot, megkérdezve, hogy mik a lehetőségek.”

 

 

igazsag_merleg_jog0

 

Hogy hívják a fent leírt egyezséget?

 „Osztályos egyességnek hívják a fent leírt jognyilatkozatot, amikor a felek elosztják a hagyatéki vagyont.

Ami ezzel kapcsolatban előírás még, hogy minden örökös, aki ebben részt vesz, írja alá az iratot, tartalmazza az örökösök személyazonosító adatait, egyértelműen derüljön ki, hogy ki mit örököl és két tanú is írja alá az iratot.

Erről az osztályos egyezségről még annyit kell tudni, hogy csak az örökösök kötik egymással (tehát pl. hagyatéki hitelező nem), és kizárólag a hagyatéki vagyontárgyakra vonatkozhat, egyéb vagyonra nem.

Ami nagyon fontos, hogy osztályos egyezség esetén minden örökösnek valamilyen szinten részesednie kell a hagyatékból. Ha olyan élethelyzet van, hogy van egy ingatlan és az egyik örökösnek akarják adni, akkor bármelyik ingóságot fel lehet vezetni a hagyatéki leltárba és azt kapja meg az a személy, aki az ingatlanból nem részesült. Így teljesül az a feltétel, hogy mindenki részesedjen a hagyatékból.”

 

 

jog_paragrafus_torveny_012

 

 

Mi történik akkor, ha az örökhagyónak nem csak vagyona, de adósságai is voltak?

„Ha az örökhagyónak tartozásai voltak, akkor az örökösök az örökölt vagyonukkal felelnek ezekért. Például az, aki az 50 milliós házat örökli 50 millió forintig felel, aki az egymilliós autót az pedig egymillió forintig.

Mindenki azzal a vagyonnal fog felelni, amit megörököl. Így aki keveset örököl, az kevesebbel is felel.

Fontos kiemelni, hogy a fent elmondottak csak az osztályos egyezségre vonatkoznak. A hagyatéki eljárásban számos más egyezséget is lehet kötni, ezekről a következő lapszámban lesz szó.”

 

 

adossag

 

Az a javaslatunk, hogy ilyen esetekben mindenképpen forduljanak az önkormányzathoz vagy kérjenek közjegyzői segítséget, hogy aszerint alakulhasson az öröklés, ahogyan szeretnék.

 

 (Budaörsi Infó) 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.