Újabb pályázati lehetőség az OkosÓvoda programban

(Budaörs, 2020. május 31. – Budaörsi Infó) – Újabb pályázati lehetőség nyílik az OkosÓvoda program keretében – közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára.

 

A minisztérium az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében idézte Schanda Tamást, aki azt mondta: a digitális gyermekvédelmet is szolgálja az OkosÓvoda program.

A Digitális Jólét Program már eddig is több mint száz intézménynek segített saját honlapjuk kialakításában. 2020-ban további száz óvoda kaphat egységes szolgáltatásként “kész arculati elemeket tartalmazó modulokat”, hogy így igényeinek megfelelően alakíthassa ki webes felületét – tette hozzá az államtitkár.

Azt írták: a három éve sikeresen működő programnak a honlapfejlesztésen túl része a pedagógusok és szülők tájékoztatása is a digitális gyermekvédelem kérdéseiben. Idén új elemként a csatlakozó intézmények részt vesznek egy kutatásban, amelyben az óvodás korosztály digitális tevékenységét elemzik. A pályázóknak kutatási napló készítését kell vállalniuk, a szakértők az így összegyűlő információk alapján ajánlásokat fogalmaznak majd meg az óvodapedagógusoknak a digitális médiakörnyezethez kapcsolódó nevelési, oktatási kérdésekben.

Az OkosÓvoda program ezzel is hozzájárul ahhoz, hogy a magyar gyermekek ne váljanak kiszolgáltatottá, megfelelő védelmet kapjanak a digitális világban rejlő kockázatokkal szemben – hangsúlyozták.

A pályázattal kapcsolatos további információk a Digitális Gyermekvédelmi Stratégia oldalon találhatók.

A jelentkezési lapokat 2020. július 31-ig lehet benyújtani az okosovoda@djnkft.hu e-mail címre.

 

(Budaörsi Infó / mti)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.