A majmok is használnak szótagokat, akárcsak az ember

Jobban hasonlíthat a majmok kommunikációja az emberéhez, mint azt eddig hitték. A fehérpamacsos selyemmajmok hangképzéskor az emberhez hasonlóan szótagokat használnak.

A Tübingeni Egyetem kutatói szerint az állatok füttyszerű hangja nem egyetlen hosszú hang. Sokkal inkább sok rövid alkotóelemből áll. Steffen Hage szakértő vezetésével a neurobiológusok munkájuk során feljegyezték az állatok kaffogásait és füttyögő hangjait. A majmokat szabálytalan időközönként megzavarták.

Azt tapasztalták, hogy az állatok megszakították a sipítozást, amikor zavarták őket. Azonban nem tetszőleges helyen, hanem mindig csak meghatározott pontokon.A szakértők szerint a hangképzésnek ezek a legapróbb egységei, és ritmikus előállításuk által a majmok agyában adottak az emberi beszéd előfeltételei. Ha az emberek beszélnek, a mondanivaló ugyanúgy a legkisebb alkotóelemekből tevődik össze.

Az emberek másodpercenként átlagosan 5-10 szótagot képeznek. A fehérpamacsos selyemmajmok pedig másodpercenként 7-8 alkotóelemre képesek. A kutatások szerint a fehérpamacsos selyemmajmok az emberhez hasonlóan meghatározott ritmusban formálnak hangokat.

A tudós szerint ez a ritmus evolúciós szempontból elengedhetetlen a nyelv kifejlődésének útján. A majmokkal végzett kutatások hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az emberi nyelv eredetét és jellemzőit jobban megértsük.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.