Az indiai legfelsőbb bíróság előtt a muszlim “instantválások” ügye

Meghallgatások kezdődtek csütörtökön az indiai legfelsőbb bíróságon abban az ügyben, melyben az a kérdés, hogy muszlim férfiak jogszerűen mondhatják-e ki házasságukat semmisnek tetszés szerint, akár pillanatok alatt – jelentette csütörtökön a BBC brit közszolgálati rádió és televízió honlapja.

 

Az ottani hagyomány szerint egy muszlim férjnek, ha el akar válni a feleségétől, csak annyit kell tennie, hogy háromszor kimondja: “talák”. A szó arabul válást jelent.

A bíróságra több beadvány érkezett ebben a kérdésben, ezeket a bírák egyetlen eljárásban fogják megítélni. Emberi jogi aktivisták szerint a tripla taláknak nevezett gyakorlat diszkriminatív. A vizsgálatot az indiai kormány is támogatja. Muszlim csoportok viszont ellenzik, hogy a bíróság beavatkozik vallási kérdésekbe. A beadványokat egy ötfős bírói testület vizsgálja. Egy-egy keresztény, egy hindu, egy muszlim, egy szikh és egy buddhista jogtudós dönt majd a tripla talákról. Azt kell eldönteniük, hogy ez a válási gyakorlat olyan “alapvető vallási kérdés”-e, amelybe az állam nem szólhat bele.

Az egyik panaszos a BBC-nek korábban elmondta, hogy férje 15 év házasság után úgy hagyta faképnél másfél évvel ezelőtt, hogy ő éppen a szüleihez utazott vidékre, és egyszer csak levelet kapott, hogy férje semmissé tette házasságukat. Azóta sem tudott kapcsolatba lépni a férfival, és két gyerekük is a férjnél maradt.

“Betegre aggódom magam miattuk. Tönkremegy a gyerekeim élete” – hangoztatta az asszony, aki szerint a tripla talák miatt a férjek “ingóságként” kezelhetik a nőket.

Indiában él a világ egyik legnagyobb muszlim közössége, 155 millióan vannak. Ők családjogi kérdésekben a muszlim magánjogot tekintik irányadónak. Az Indiában több évtizedes múlttal rendelkező tripla talákról sem a Korán, sem a muszlim jog, a saría nem tesz említést. Muszlim jogtudósok szerint a saría világosan szabályozza a válást, és a folyamatnak három hónapig kell tartania, ami lehetőséget ad arra, hogy a férj és a feleség elgondolkodjon, és esetleg kibéküljenek – írja a BBC.

Aktivisták szerint az Indiával szomszédos, többségében muzulmán lakosságú Pakisztánban és Bangladesben már betiltották a tripla talákot. Indiában az elmúlt években előfordult, hogy férjek levélben, telefonon, sms-ben, Skype-on, WhatsAppon vagy a Facebookon keresztül tudatták feleségükkel, hogy házasságuk semmis.
http://www.bbc.com/news/world-asia-india-39880273

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.